eLVáLT aPuKa

Ennek a libának teljesen elmentek otthonról, de még a villanyt is lekapcsolták. 

Mint azt ugye korábban leírtam, a gyámhivatalnál valamit elintézni, az nem egyszerű, mert előbb lepattintottak egy kerületi családsegítő alapítványnak, akikkel most ott tartunk, hogy a november első hetében általam kezdeményezett mediáció ügyében január 4-én (!!!) fog létrejönni az első személyes találkozó ... velem.
Gondoljuk csak végig ennek finomságát! Ha az illetékes velem 2 hónap alatt tud találkozni, akkor hogyan fog egy találkozót kitaposni az ellenérdekelt félből? És ha ez az egész piszmogás nem fog érni semmit (mert nem fog), akkor kezdhetjük újra a gyámhivatalban.
Addig marad érvényben, hogy a "gyermek láthatása a szülők előzetes egyeztetése alapján". Az meg az anya szerint az, hogy nem vihetem el.

Persze azóta másodszor is megvártam a srácot suli előtt, adtam neki egy új mobiltelefont, feltöltött kártyával. Anyám szerint egy óra múlva már ki volt kapcsolva a telefon.

Namost ebbe a - szerintem csak neki jó - rendszerbe anyuka belepiszkított. Végrehajtási kérelemmel fordult a kerületi kormányhivatal gyámhivatalához kapcsolattartási ügyben. Ebben az ügyben ugyebár a jelenlegihez képest neki csak akkor lehet jobb, ha a hivatal kimondja, hogy én nem láthatom a gyereket. No, de ahhoz azért elég súlyos dolgot kell tenni, hogy egy apát eltiltsanak a 10 éves fiától.
2 óra múlva lesz jelenésem a hivatalba és szétvet a kíváncsiság, hogy mire alapozza majd az érvrendszerét. Illetve arra is kíváncsi leszek, milyen arcot fog vágni, amikor mondok egy "All in"-t és megpendítem a gyermekelhelyezés módosítását.

Merthogy megfogom. Lehet, sírni fogunk még emiatt (akár összejön, akár nem), de ez a liba elment a falig.

A Felperes a gyermektartásdíj felemelésével kapcsolatban indított bírósági eljárás során csúnyán megalázta saját magát. Ennek akár örülhetnék is, de nyilván ismerem annyira, hogy tudjam: bosszúért liheg. Elmondom hogy volt.

Beadványában kérte, hogy fizetésem 20%-át, de legalább 30e forintot fizessek gyerektartásként. Beadványában ravaszul elhallgatta, hogy (amint arról ő is tudomással bír) nekem két másik kiskorú gyermekről is gondoskodnom kell. Előadott ezen túl néhány égbekiáltó hazugságot, egypár csúsztatást, ilyesmit. Beadványára írtunk észrevételt. Az észrevételünkre (amit a bíróság hivatalból megküldött neki) szintén reagált. Már maga ez burleszkbe illő volt; mintha a bíróság valami Mónika-show lenne, ahol nekünk az a dolgunk, hogy egymást pocskondiázó beadványokat adjunk be. A papírok megőrzésre kerülnek a gyermek későbbi épülésére.

Csupa részlet és mellékkörülmény: korábban egy nekem (vagy anyukámnak?)címzett pocskondiázó levélben belengette a bírósági eljárást, ahol őt majd "kollégájának ügyvéd édesapja" fogja képviselni. Nem volt ügyvédje, pedig nem ártott volna. No nem azért, mert többet tudott volna kitaposni belőlem, hanem néhány megalázó momentumtól megóvhatta volna.
Nekem volt ügyvédem és valószínűleg jó volt, hogy volt. Én például nem írtam volna észrevételt a beadványára, hanem csak elkullogtam volna a bíróságra a kereseti igazolásommal, aztán ott egy jót iszapbirkóztunk volna.

A két legmegalázóbb dolog, amit elszenvedett:
- A bírónő már az iratismertetés során kiemelte, hogy az észrevételünkre (amelyikben megemlítjük, hogy van ám itt két másik gyerek is) írt válaszában elővezetett indoklás, miszerint "akinek van már tartási kötelezettsége, az ne csináljon újabb gyereket, ha az elsőről sem tud gondoskodni", teljességgel nonszensz és senkinek semmi köze hozzá, hogy a másik ember hány gyereket csinál (vagy szül), a tartási kötelezettség valamennyi gyerek felé azonos (Csjt 69/C/2). Nos, a felperes iratismertetés után szóban előadta, hogy fenntart mindent és indoklásában hozzákezdett ahhoz, hogy mikor én a másik két gyereket bevállaltam, tudnom kellett, hogy ... és itt a bírónő belé fojtotta a szót, hogy ezt itt most ne, mert mint azt fentebb említette, ez egy hülyeség.
- Szintén az iratismertetés során említette meg a bírónő, hogy a két újabb gyerek fényében - tekintettel a fentebb citált törvényi helyre - maximálisan a fizetésem 16,6%-áról beszélhetünk. A felperes itt is fenntartotta a 20%-ot. Itt mi az ügyvéddel csak ültünk mosolyogva és a bírónő vitázott az alperessel tartalmilag valahogy úgy, hogy kérni ugye a brit koronagyémántokat is lehet, de kapni csak a fizetésem 16,6%-át. Tehát - tekintettel arra, hogy az alperes (én) és képviselője az iratismertetés után kinyilvánította megegyezési szándékát, nem nagyon volna érdemes a megegyezést nem megkötni csak azért, mert olyat kér, amit senki nem fog neki megítélni.

Amire viszont érdemes felkészülni, ha az ember APEH/NAV jövedelemigazolással megy a bíróságra:
A bírónő fogta a NAV-os igazolást (szerepel rajta egy éves bruttó és egy befizetett SZJA összeg), kivonta a bruttóból a befizetett adót, a maradékot elosztotta 12-vel és szerinte ennyi volt az én nettóm!!! A járulékokról, egyéb levonásokról nagyvonalúan elfeledkezett. Ez az én esetemben (csak hogy lássuk a konkrét számokat) ezt jelentette:
- Szerintem (és a bankszámlakivonatom, fizetési papírjaim szerint) 2012 első 3 hónapjában kaptam nettó 210e Ft-ot. Utána a legmagasabb nettóm 180e volt, ami lekúszott néha 150-ig is (3 műszak, folyamatos munkarend). Fontos tudni, hogy ebben benne volt a két velem élő gyerek utáni 20e Ft-os adókedvezmény is.
- A bírónő matekja szerint én abban az évben havi átlagban 235e Ft nettót kerestem egész évre vetítve.
Csak otthon jöttem rá, hogy mit rontott el.

Nem ma volt már, hogy a volt feleségem megszüntette a gyerekkel való kapcsolattartás mobiltelefonos módját ("tönkrement a telefon" aham, persze). Arra ragadtattam magam, hogy e-mailt írtam neki, felvázolva az évből még hátra lévő 2 hónap általam elképzelt napirendjét (mikor megyünk a mamihoz, hogy karácsonyoznánk, játszóház, ilyesmi), ezzel mintegy előzetes egyeztetést kezdeményezve, ahogy a sok évvel ezelőtti bírósági határozat írásba foglalta. A gyerek anyjának válasza - ha lehámozom róla az engem becsmérlő részeket - elég egyszerű volt: nem vihetem el a gyereket.

No, hát ennek fele sem tréfa - és tekintettel arra, hogy a nőt itthon már csak felperesként emlegetjük -, úgy gondoltam, jobb ezt hivatalos útra terelni. A gyámhivatal - telefonos érdeklődésre elmondta, hogy a legjobb lenne a kerületi családsegítő központon keresztül kezdeni a dolgot, hátha sikerül, aztán ha nem, akkor jön a gyámhivatal.

Gondoljuk csak végig: van egy bírósági határozat, ami az "előzetes egyeztetést" köti ki? Ez mi? Ez lófasz, hiszen nem írja elő az egyeztetést módját (szóban, írásban, tértivevényes levélben?) nem ír elő elvárt eredményt (az is lehet egyeztetés, hogy én feldobok 124 időpontot, ő meg mindre azt mondja, hogy az nem jó). Persze ezt mi közös megegyezéssel írattuk bele a határozatba és működött is sokáig (amíg a gyereket nem lehetett egyedül hagyni ha anyának dolga volt). Eljött hát az idő, hogy változtassunk. A gyámhivatal lepattintott a családsegítőkhöz, akik ugyebár nem hozhatnak határozatot. Azt értem, hogy a magasságos gyámhivatal sem ér rá minden piszlicsáré hülyével foglalkozni, tehát alkalmaznak egy előszűrőt, amit meg lehet oldani ott, oldják is meg. Csakhogy!

Egy pénteken bementem, elővezettem a problémát. Ígéretet kaptam, hogy megkeresik az anyukát és egyeztetni fognak. A következő héten ismét bementem érdeklődni. Akkor azt a választ kaptam, hogy anyuka a következő hét második felében fog ráérni a tanácsadóval beszélni. Eltelt az a hét is (2 hét + a péntek, amikor először bent voltam). Az újabb hét hétfőjén felhívott a tanácsadós hölgy (akinek javaslatára időközben találkoztam a fiammal a suli előtt), hogy találkoztam-e a fiammal és mondta-e a gyerek, hogy nem akar velem találkozni, mert anyuka őt ez ügyben felhívta. Ebből a telefonbeszélgetésből kiderült, hogy nem, még nem jött létre az ő találkozójuk, mert a hölgy szabadságon volt, de majd most. Egy hétre rá újabb telefon, ekkor már egy olyan hölgytől, aki a családsegítőben a felügyelt láthatásokat szokta kontrollálni és csak hétvégén dolgozik, hogy hát akkor elkezdenék a mediációt és kéne találkoznunk (még csak vele kettesben) és jó-e nekem a szombat. Az a szombat, ami munkanap. Ezt jeleztem felé és próbáltam a vasárnapra terelni a szót, de az meg neki nem volt jó. Ennyi, akkor majd keres később.

Tehát első bejelentkezésem után 24 nappal:
- Nem kaptam visszajelzést, hogy sikerült-e anyukával beszélni, bármire jutni
- Kaptam egy időpont ajánlatot egy szombati munkanapra (ahova nem tudok elmenni; év végén a cégek szabadságolásai már csak ilyenek)
És ez még csak az első lépcső. Ha anya nem kompromisszumkész - és nem az, ezért vagyunk itt -, akkor az egész szarhabosítás után mehetünk a gyámhivatalba kezdeni elölről. Nagykorú lesz a gyerek, mire végzünk. 

Elhiszem, hogy lehetne szarabb is.

Hát, úgy néz ki, volt feleségem új nicket választott. Mostanában csak mint "felperes" emlegetjük. Ennek az az oka, hogy fenyegetését tettekre váltva beadott egy bírósági keresetet a gyermektartás megváltoztatása irányába. Mint korábban kifejtettem, még akár meg is beszélhettünk volna egy 1-2 ezer forintos emelést, de ugyebár a stílus! Mert ha azt mondja, hogy "Figyelj már ide, tök régen emeltél nekem meg a boltban egyre többe kerül a birsalmás rágó", hát meg is oldhattuk volna. Azonban ez a " hogy képzeled, hogy ilyen keveset emeltél (magamtól), gondolkozzálmárel, stb, stb", nos ez arra késztetett, hogy minden további bohóckodást mellőzve bízzuk ezt olyasvalakire, akinek a szava mindenkire nézve kötelező.

Hát érdekes. A tárgyalás még előttünk, de a két és fél oldalas beadványa hemzseg a hazugságoktól (és a tények rafinált elhallgatásától), úgyhogy be is adtunk egy 8 oldalas észrevételt ezzel kapcsolatban.

Ettől függetlenül próbáltam az év végéig még hátra lévő időre előre leadni az időpontokat, amikor látni szeretném a gyereket (illetve elvinni ide-oda, nagymamához, stb). Kaptam rá választ. Hát, a családot előtte le kell szedálnom, mielőtt megmutatom nekik. Ez az írás is hemzseg az ordas hazugságoktól és peremig van rosszindulattal. A lényege kb az, hogy nem adja a gyereket. Ha látni akarom, menjek el hozzájuk (és nézzem, ahogy playstationözik?). Szóval ebből meg gyámhatósági eljárás lesz. Nem tom, ott alperes lesz a megszólítása, vagy csak egyszerűen "felek"?

A legutóbbi eset után azt csináltam, hogy a maminál (azt hiszem, nem egyszerre mentünk, tehát ott találkoztunk) félrehívtam a srácot és elmondtam neki, mi volt a problémám és milyen megoldást látok én.

Nos a megoldásom az volt, hogy én az anyjával többet nem egyeztetek, de még nagyon a kapcsolatot sem kívánom tartani. Ő, mivel a fiam, részt vehet az életünkben bármikor, amíg az én (mi) szabályainkat betartja (ezzel mondjuk sosem volt gond. legalábbis nem több, mint bármely gyereknél). Részt vehet, de én soha semmit nem fogok többet forszírozni, nem fogok semmit tukmálni és nem fogok programot szervezni kimondottan neki. Ha megyünk valahova, ahova ő is jöhet, ahova el tudjuk vinni, akkor szólok; ha van kedve jön, ha nincs (nem ér rá), akkor nem. Ha át akar jönni hozzánk (10 perc sétára lakunk), szóljon (hogy otthon vagyunk-e) és jöhet.Ennyi.
Ez a dolog működött is mostig. Mert hát mi is történt? Kaptam vasárnap egy SMS-t a fiamtól, hogy mikor megyünk? Há' mondom, hova? Hát a mamihoz. Na, mondom jövő csütörtökön, ha közbe nem jön valami.

Azt azért tudni kell, hogy a nagyobbik lányom egy éve folyamatosan középfül-gyulladással és mindenféle szenved. Alig vártuk a jó időt, amikor a megfázások, takonykórok alább hagynak, hogy végre 5 percig egészséges legyen és kivehessék a manduláját. Most eljött végre a perc és kedden kiveszik, szerdán hazaengedik és ha nincs semmi gebasz, csütörtökön megyünk a mamihoz.

Ugyebár az eggyel ezelőtti postban leírtak óta én az anyjával soha nem egyeztettem. A hosszú távú terveket meg a gyerekkel sem, mert 10 évesen lövése nincs még arról, mi lesz 1-2 hét múlva. Az anyja elvileg egyeztetett az én anyámmal, hogy a gyereknek mikor milyen nyári programja lesz (ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy leadott egy listát arról, hogy melyik az a 3-4 hét, amit a gyerek nem a nagymamánál töltene). Hogy kettőjük közül ki hibázot, ki nem volt egyértelmű, vagy ki felejtett el valamit, az engem ugye ... hogy is mondjam ... elég nekem a saját bajom.

És akkor ma, amikor a legkisebbel a játszótéren voltam, csörög a telefon. A fiam anyja elővezette, hogy

- ezután egy hónapra előre szeretné a programot

Hol érdekel engem, hogy ő mit szeretne? Amikor még rendszeresen egyeztettem vele, arra volt jó, hogy kibabráljon velem.

1, 2, 3, 4, 5, 6

És ha nem adom le, akkor mi lesz? Nem vihetem el? Ha nem lenne szüksége szabadidőre, már régen megoldotta volna ezt is.

Ahhoz meg pont semmi köze, hogy nem tudtunk volna részletes programot leadni, mert az egész családnak (nagyszülők inkluzíve) egy hónapja csuriban van minden ujja, nehogy megint megköhögősödjön a nagylány a műtét előtt, mert akkor harmadszor is újra kell írni a nyári szabadságolási terveket.

- ... mert Bálintnak mekkora kínszenvedés a négy fal között

Tudom én azt. Mi kétszer annyian lakunk egy nagyjából ugyanakkora, majdnem ugyanolyan lakásban. Mindemellett semmi akadálya annak, hogy a tíz éves srácot feltegye a távolsági buszra a nagymama meg majd leszedi róla 1,5 óra múlva. (nem, ez nem veszélyes)

- és mellesleg azt szeretné, hogy emeljem a gyerektartást, mert eddig keveset emeltem és azt is régen.

Na, ez ugye érdekes kérdés. Ha szigorúan veszem, akkor ugye a fizetésem felét kell a három gyerekem közt szétosztani (a bírói gyakorlat szerint). Ha ezt nézem, akkor némely hónapban valóban fizethetnék 3 ezerrel többet, más hónapban meg pont rendben lenne minden.
Ha azt nézem, hogy jelen pillanatban 1,5-szer keresek annyit, mint amikor elváltunk és megegyeztünk a gyerektartásról és közben 1,5-szer annyit is fizetek, mint amit akkor megbeszéltünk ... akkor nem tom, mi van.
Ha azt nézem, hogy - a srác a babakötvény előtt született - születése óta egy megtakarítás jellegű életbiztosításba fizetek kb 1/3 gyerektartásnyit, amely életbiztosításnak a fiam a kedvezményezettje ... ésdefőleg! szándékom szerint (egyelőre így gondolom), a hozamokkal megpúpozott összeget majd valamikor nagy korában szintén ő kapja meg, miközben a két lánynak ilyen megtakarítást sajnos még nem tudtunk elkezdeni gyűjteni ...

- aztán mondta azt is, hogy én ne fikázzam a gyereket, mert miattam nem szeret velünk lenni

Hát, szó, ami szó, a legutóbb, amikor a maminál voltunk, beszéltem vele. A dologhoz tudni érdemes, hogy iskolában feladták nekik a Lassie hazatér-t és anya megüzente, hogy szeretné elkérni a maminál lévő példányt (ez ugyebár az én könyvem). Ez után a srác egy hetet eltöltött a maminál és amikor újra mentünk, kiderült, hogy egy fejezetet sem sikerült elolvasnia a könyvből. (A könyvet nyilván anya olvassa el és az olvasónaplót is ő írja majd.) A párom elkezdte forszírozni, hogy ezt inkább ne. Ez úgy nézett ki, hogy a három gyereknek felolvasta az első (vagy első két?) fejezetet és megbeszélték, hogy a következőt majd Bálint olvassa fel. Ha nem is ír belőle olvaónaplót, legalább olvassa el személyesen. No, vacsora után a fiam hamar lelépett az asztaltól, majd a következő fél órában ... nem csinált semmit. Nem számítógépezett (mert nem hozta magával az anyától kapott netbookot), nem nézett tévét és még a gyerekszobában sem csinált rendetlenséget ... és nem is olvasott. Egy betűt sem. És akkor én próbáltam valami hegyibeszéd-félét. No nem olyan, amíg én vagyok a főnök, azt csinálod, amit mondok tipusút (ugyebár említettem, hogy én többet ezért a dologért nem kepesztek). Inkább csak a véleményemet mondtam el. Elmondtam, hogy az, amit ő jelnleg letesz az asztalra (nem értem, magáért), az sajnos a melegvízre sem lesz elég. Nem azért, mert rosszak a jegyei (volt két ötöse, talán hármasa is, de a többi négyes), hanem mert nem tesz semmit. Nem tesz semmit azért, hogy jobb legyen abban, amiben szar. Nem tesz semmit, hogy még jobb legyen abban, amiben jó. És bizony nem bírtam kihagyni azt sem, hogy kövér. Sajnos az. Szakemberek szerint én is vitathatatlanul túlsúlyos vagyok, pedig egymás mellett úgy nézhetünk ki, mint az Up! két főszereplője. Nem mondtam, hogy eztán majd máshogy lesz, nem készítettem neki edzéstervet, vagy diétát. Elmondtam a véleményemet és a témákkal kapcsolatos tapasztalataimat. Hát így fikáztam. Ja, hogy nem szeret már velünk lenni. Hát, nem így tapasztalom, de ha igen, hát ne jöjjön, nem erőltetem. Már nem.

- aztán volt olyan is, hogy szerinte nem volt fair még két gyereket csinálni, majd utána esetleg erre hivatkozva nem emelni a gyerektartást (nem hivatkoztam rá. eddig még nem), mert Bálint volt előbb és ha nem telik többre, akkor nem kellett volna több gyereket bevállalnunk.

Na, most, hogy így pontokba szedtem, fel is szaladt a szemöldököm. Ott és akkor - játszótér, anyukák, gyerekek - éppen azon voltam, hogy az első felütésre (ti. adjam le a programot), ne kezdjek el üvölteni a telefonba, hogy "Há' hóóóóóógyne! Levegőt se vegyél addig!". Szóval most így tiszta fejjel ez az, ami leginkább odabasz.

- az már csak amindközönséges hétkoznapi kommunikáció része nála, hogy 

• • mindenki szerint gáz, amit csinálunk. Hogy ki az a mindenki és honnan tuják, hogy mit csinálunk? (a rokonokon kívül nincs közös ismerősünk. Aki volt, azzal ő már nagyon régen összeveszett. A rokonok? Hát ő jelenleg a saját családjával sem jár össze*)
  • a jogász kollégája apja majd képviseli őt a bíróságon. Ezekről a kollégákról azt kell tudni, hogy érte mindig mindent megtesznek a kollégái. Akár a lakás árának felét is kölcsönadják (én csak a másik felét adjam oda). Megteszik ezt akkor is, ha ő 10 kilóval ezelőtt sem volt bombázó. Ezek a kollégák aztán minden beszélgetésben csak keresztnéven vannak emlegetve. Amikor először találkozol vele és azt hallod, hogy "Laci azt mondta ...", "András elintézte ...", stb, akkor először kívülállónak érzed magad, mert ezek a nevek nem mondanak semmit. Aztán később hülyén érzed magad, mert tudod, hogy nem vagy kívülálló, de a nevek nem mondanak semmit. Biztos nem figyeltél, amikor pár napja elmesélte, ki a Laci és ki az András. Aztán amikor már régóta lógsz vele és régóta zavar ez a dolog, elkezdesz figyelni és szemet szúr, hogy nem, soha nem hangzik el, ki az András és ki a Laci. Nem, András és Laci nem jönnek el kicserélni a villanykapcsolót a fürdőszobában, nem intézik el soron kívül a szabadságot, semmit. Homályos ígéretek maradnak. Még nem tudom, kik ők. Lehet, hogy két létező arc, akiket látásból ismert és mivel egyszer valahol mondtak olyat, ami valahogy őt támasztotta alá, ezért elkezd rájuk barátként hivatkozni, vagy kőkemény tudatossággal készít magának képzeletbeli barátokat? Mindegy is. Igazából leszarom :)

* anyukámnak azt mondta, hogy azért nem megy a gyerek az ő szüleihez, mert nem érzi ott jól magát. A gyerek viszont - a hazugságról nem tudott, vagy elfelejtette - azt mondta, hogy dehogynem érzi ott jól magát, csak anya éppen össze van veszve a szüleivel vagy egy éve.

 Kész, befejeztem.

Hosszú idő óta nem írtam és ennek a lustaságon kívül volt még egy nagyon komoly oka.

Már az elején megfogadtam, hogy nem fogom a gyereket hibáztatni az anyja és közöttem dúló konfliktusok miatt. Próbáltam is tartani magam ehhez, sőt, azt hiszem, a történtek után még mindig nem őt hibáztatom. Voltak esetek - az utolsó bejegyzés óta -, amikor úgy gondoltam, jobb, ha a gyerek hazamegy, mert seggel jönne ki a szó belőlem, ha beszélgetni kéne. Száz és ezer kisebb-nagyobb dologban.

Említhetném a 2011 nyarán történt kirándulásunkat, ahol ketten, két nap alatt elgyalogoltunk Szarvaskőből a bélapátfalvi Gyári-tó érintésével a Szalajka völgybe. Semmi komoly terep, vagy nehéz cucc. (Úgy értem, neki, mert a hátizsákjában volt egy pulcsi, egy flakon víz, meg egy békaláb. Sátrat, hálózsákot, kaját, mindenszart én cipeltem.) Persze, nem 300 métert sétáltunk, de én azt hiszem, 8 évesen napi 10km nem akkora szám. A mi időnkben mindenféle akadályversenyen mentünk ennyit. Felmerült bennem az is, hogy elbasztam és sok volt ez a táv, de az szíven ütött, hogy a pihenőhelytől, ahol megálltunk még 50 méterre sem távolodva már nyafog. Főleg, hogy nincs alternatíva: nem tudunk buszra szállni, nem tudunk ott maradni és nincs egy kurva vattacukros sem a közelben. Ha igazat is adnék a nyűglődésének, akkor sem tudnék mit tenni.

És ez nem az ő hibája. Lehet akár az enyém is, de nekem jobban tetszik az, hogy az anyjáé. Azé az emberé, aki nem neveli, nem irányítja - sosem tette - a gyereket. Aki bratyizik vele. És itt nyilván nem arra gondolok, hogy az ember legyen a saját gyereke kápója, ostorral csapkodja, vagy valami, de ha mindig csak az van, amit a gyerek akar, akkor soha nem fog új ételeket megkóstolni, soha nem fog új sportokat kipróbálni ... áááá, soha nem fog eltávolodni a playstationtől.

Rengeteg dolog fáj nekem. Nyilván fáj a saját kudarcom, hogy nem ment. Nagyon fáj, hogy egy okos gyerek, akiben hatalmas lehetőségek rejlettek, lesüllyed.

Anya vegetáriánus, illetve... Nem vagyok ellensége ennek az életmódnak, de amit ebből sikerült megvalósítani! A gyerek nem eszik húst. Nem meggyőződésből (legalábbis sosem mondta, hogy vega lenne), egyszerűen "nem szeretem a húst". Néha azért virsli belefér, de csak nagyon néha. A kaja, amit eszik: sajtos kenyér. Ennyi. Nálunk, vagy a maminál esetleg túrós tészta, paprikás krumpli, de az anyja nem egy konyhatündér ... úgy mondanám, meleg étel akkor van, ha a mekibe mennek sültkrumplizni. Nincs zöldség, nincs gyümölcs. Maximum nyáron dinnye. (tavaly 2-nél nem több alkalommal evett dinnyét) A kiváló étrendnek és a lustaságnak köszönhetően a gyerek hájas. Karfiolos hasa van. Ok, rajtam is van felesleg, de én ehhez 37 éves vagyok és ha lenne időm/pénzem mennék sportolni.

És ez megint nem a gyerek hibája, hanem a szülőé, aki ráhagyja, hogy egyen, amit akar (chips, cukor, as well); aki nem kényszeríti, hogy ha már nem eszel zöldséget gyümölcsöt, akkor legalább sportolj valamit. Persze, ha adódik valami iskolai sport, azt is csak addig, amíg el nem fáradunk ... A picsába tűnt az a kor, amikor azt mondta az edző, hogy most hídban mindenki kitartja magát 2 percig, aztán egy percig fejet letéve lehet pihenni és újra ... és leégett volna a bőr a pofánkról, ha előbb rogyunk össze, mint a többiek? Melyik bolygó volt az, ahol minden kis szaros Bruce Lee akart lenni és nyaggatta a szülőket, hogy ne ping-pongra, hanem karatéra írassák be? ááááá

Miből jött ki belőlem ez az egész? Múlt héten hívtam ez ostoba picsát, hogy mennék a gyerekért. Hibás voltam, mert nem sokkal előtte, hanem előző nap. Persze nem vette fel a telefont. Ilyenkor sose szokta (ezért is vagyok hibás, mert legalább harmadszor csinálja meg velem és nem tanulok). Nem tudtam vele beszélni, hát elmaradt a láthatás. Elmentünk a lányokkal a Duna-partra és nagyon jól éreztük magunkat.

Ezen a héten már előre telefonáltam. Vasárnap lett a napja, hogy elvinném. Lányokat felpakoltuk, autóba be, innivaló három gyerekre kiszámolva, hogy akkor megyünk a Hajógyári-szigetre, mert van ott egy fasza kis játszótér. Odaérünk a fiamékhoz, felmegyek - legalább fél órával előtte odatelefonáltam, hogy mikor érkezünk - és azt látom, hogy a srác ül az ágyon egy szál alsógatyában, tolja a pléjsztésönt és azt mondja, hogy nem akar jönni. Többedszeri felszólításomra hozzáteszi, hogy fáradt. (még ki sem hűlt az ágy utána) Az anyja meg olyan félmondatokat eresztett el, hogy hát értsem meg, és mi lenne, ha nem vinném el és ilyenek. Hát bassza meg, mégis hogyan? Ez egy kibaszott láthatás, amikor jogom van elvinni a saját fiamat! És nem akarok belemenni, hogy az anyja a fentebb tárgyalt nevelési inkompetencián kívül sugallta-e neki, hogy ne akarjon az apjával elmenni. Ne vigyem el, hanem maradjak ott vele, érted? A 2 és 4 éves lányok bezzeg nem voltak fáradtak (pedig 1,5 órával korábban keltek) és lent vártak a kocsiban, mert kibaszott jó idő volt ma. Az ostoba kurva szerint inkább az ő lakásukban kellett volna leülnöm a szőnyegre, de nem tudom, mit kellett volna csinálnom, mert ha a gyereket el lehetett volna szakítani a számítógéptől, akkor akár el is vihettem volna; de nem sikerült elszakítani. Ébredés után fél órával annyi tellett, hogy a PS kontrollerjét elkapta. És én arra gondolok, hogy ha nincs program és szar, esős, nyálkás idő van, akkor is rendnek kell lenni, és fel kell öltözni és meg kell reggelizni. 

És elfáradtam. Sokat küszködtem azzal, hogy az én nevelésről alkotott nézeteim milyen ellentétben állnak az ő nem nevelésével. Sokat szenvedtünk azzal, hogy amikor nálunk volt, próbáltuk a dolgokat helyre billenteni (iskolai dolgok gyakorlása, evés, komoly dolgokról értelmesen beszélgetés). És ez néha mindenkinek kínszenvedés volt. Az, hogy otthon, az anyjával semmit nem gyakorol (ha gyakorol, azt egyedül teszi), azt eredményezte, hogy nekünk kellett feladatot adni, amit ha minden napra elszórunk, nem is olyan sok, de neki a nyári 3 hétbe besűrítve nem esett jól. Még így - a mindennapos nyafogással együtt is 40 percen belül elintézte és szemmel láthatóan javult a szépírása, helyesírása, de aztán ez szépen visszaesett. Mindegy, a lényeg, hogy minden nap a nyáriszünetből volt ok nyafogni, megsértődni, durcáskodni. Hát kell ez nekem? Hiába gyakorolunk vele, ha a javulás szeptember végéig tart ki. Akkor nincs eredmény, csak az elrontott hangulat. Hiába akarok vele a strandon úszást gyakorolni, ha ő nem akar. Amikor azt mondom, hogy 20 perc gyakorlás, különben hazamegyünk, akkor ő inkább hazamenne és veszni hagyna több órai strandolást. Kell ez? Drága strandbelépő és még egy jót nem is úszhatok, mert nem hagyhatom felügyelet nélkül. 

Ezt a harcot nem nyerhetem meg. És sajnos azt hiszem, mindenki veszíteni fog. Hát én most mentem a menthetőt és kiszállok.

Lesz gyerektartás, ha meghalok, talán lesz öröksége is, de az időmet és idegrendszeremet már csak a lányaimra fogom fordítani.

Na, ezt megint le kell írnom, mert érzem, hogy nem maradhat a dolog annyiban. A nyári szünet közeledtével volt feleségem előre bocsájtotta, hogy júliusban végig a nagymamára (az én anyámra) bízná a srácot, és augusztusban is két hétre.

Ezek után egy héttel ezelőtt közölte, hogy akkor ők most elmennének egy hétre nyaralni, majd négy hét a maminál, aztán egy hétre elhozza és utána újra négy hét a maminál. Erre visszakérdeztem, hogy hát az augusztusról máshogy volt szó. Hazamentem, meghánytuk-vetettük a dolgot és amikor visszatértek nyaralásból (és én vittem a srácot a mamihoz a vasútállomásra), megkértem, hogy legyen szíves a nyár közepi egy hétből (már amikor nem a nagymamánál van a srác) három hetet csinálni.

Rögtön vittem is neki alternatívaként egy nyári napközi elérhetőségét, ami 100 méterre van tőlük. Indokaim pedig a következők voltak: Anyám sajnos nem az az ember, aki időben szólna, vagy panaszkodna, ha túl nagy rajta a terhelés. Nem, ő ha főzött háromféle kaját és az unokája (bármelyik) az ebédlő asztalnál ülve kitalálja, hogy neki a negyedik féle kell, akkor anyám felpattan és megcsinálja. Ebből kifolyólag kétszer négy hét még egy unokával is erős, márpedig neki három van. A nagymama 70 éves éppen és én nagyon szeretném, ha jutna még belőle a lányoknak is.

Biztos vagyok benne, hogy a gyereknek inkább válik épülésére, ha a nagyanyjánál tölti az időt, mintha minden kontroll nélkül fér a tévéhez és a számítógépes játékokhoz, meg nekem is nagyobb mozgásterem van beosztani a szabadságokat, hogy mikor tudok én is ott lenni, de azt hiszem, ez így jobb. És most azt a magától értetődő dolgot még elő se vettem, hogy ez alatt a közel két hónap (most már csak másfél) alatt én természetesen továbbra is az anyjának fizetem a gyerektartást ... pedig abból is tudtam volna valami nyári tábort rittyenteni.

Na, mindegy is ... csak ezért akartam leírni, mert tudom, hogy valahol, valamikor ez még a fejemre lesz olvasva én meg simán az a fajta ember vagyok, akinek az az első reakciója, hogy biztos én basztam el ... hát hogy akkor már ne a múlt ködéből kelljen az érveimet előszedni.

Szóval kaptam egy üzenetet, hogy a gyereket lehet, hogy átvinné egy magániskolába. Az Orchideába. Kérdezte, mi a véleményem róla. Elmondtam, hogy alapvetően nincs vele bajom, de mibe kerül, ugyebár? Infó nincs. A weblapjukról pénzről egy hangot sem találni, kibocsájtási statisztikájuk még nincs, nem is lehet, amennyiben még nincs mögöttük nyolc év. E-mailt váltott velük, aminek az eredményét nekem is átküldte. A levélben az iskola részéről válaszoló illető a tandíj kérdésre azt válaszolta, nincs tandíj, hanem "iskolai hozzájárulás" van. Hehe. Ezt a hozzájárulást pedig az igazgatóval személyesen kell tisztázni. Mint kiderült, havi 80 ropi, amit egyéni szempontok alapján mérsékelhetnek és erre kapott is ígéretet (40-50% kedvezmény). Namost erre az én rohadt kötözködős fajtám azt gondolta, hogy hogy van az, hogy szíre-szóra elengedik a rezsi felét? Vagy eleve olyan árat dobnak be, amit elfelezve is szép pénz marad, vagy ha jön egy gyerek egy állami suliból egy kb 4-es, 5-ös közti eredménnyel, akkor az már annyira jó, hogy rögtön hatalmas kedvezményben részesítjük ... akkor milyen lehet a többi gyerek?

***

Időközben eltelt egy fél év. Továbbra sem volt időm szülői értekezletre járni. A gyerek bizonyítványa picivel jobb lett és ő is jobban érzi magát ebben a suliban. Nem tudom, hogy kisebb a követelmény és ezért, vagy jobb a légkör, ezért a srác jobban tanul és így lesz minden szép és jó? Szóval jelen pillanatban azt gondolom, ha már meglépte ezt a dolgot és van neki rávalója, én nem akarnám visszacsináltatni a dolgot. Azt viszont továbbra is fenntartom, hogy nem lehet minden helyről elszaladni, ahol pl rossz magaviselettel indítottunk és ezért az első benyomás rólunk kedvezőtlen. Persze tévedhetek is és lehet, hogy rosszabb volt a helyzet, mint gondoltam, de sajnos a volt feleségemnek már azt sem hiszem el, amit kérdez, azért az ő elmondására nem hagyatkozhatom.

Na, ebben a dologban bűnös hanyagság terheli a lelkemet. Kifogásom lehet, magyarázatom, vagy mentségem semmi.

A mostani munkahelyem sajnos több, mint egy órányi békávézásra van az otthonunktól. Ez sajnos kihatott a hétköznapi láthatások megritkulására és keveset ártottam magam bele az iskolai dolgokba.

A srác nincs befizetve az iskolai étkeztetésre. Napközis, de nem ebédel bent. Lemegy a többi gyerekkel a kajáldába, de nem eszik, nem ehet, hiszen nincs befizetve. Anya nem fizette be, merthogy "úgysem eszi meg, akkor minek erre szórni a pénzt?".

Felmerült anya részéról, probléma, hogy túl rövid ideig vigyáznak délután a gyerekekre és ha neki csak pár perccel kell tovább bentmaradnia a munkahelyén, akkor már nem ér oda időben és a gyereket holmi családvédelmi hivatalba teszik letétbe. Erre azt gondolta megoldásnak, hogy ebéd után eljön a munkahelyéről, hazaviszi a srácot, majd visszamegy dolgozni és a 7 éves gyereket magára hagyja kb 5 órára. Namost ebből nem lett semmi, de azért elgondolkodtató, hogy ez az ötlet felmerült.

Nem annyira régen üzenetet kaptam az iwiwen. Azt írta a nő, hogy átvinné a srácot egy magániskolába, mert ebben a mostaniban borzasztó dolgok történnek. Olyanok például, hogy amikor a gyerek nem tudott viselkedni suliban, azt mondta neki az egyik tanár, hogy el lehet menni másik iskolába. Meg az a borzasztóság is megesett, hogy nem engedték büfébe (mert mindig van nála 500 forint), pedig elfogyott az otthon csomagolt sajtos kenyér, a ded meg éhes volt még mindig. Az iskolai szabályzat szerint pedig alsósok nem büfézhetnek. Ilyen borzasztóságok bírnak ebben az iskolában megtörténni. A magániskoláról meg majd a következő postban.

Aztán elérkezett a félévi szülői értekezlet napja. Mesélt már a gyerek az iskoláról, meg hazaküldött megmutatni való dolgozatokat is láttam. A szülői értekezleten sok mást is láttam. Próbálom sorban előszedni.

Amikor beültünk az osztályterembe, feltűnt egy falra akasztott cucc, amiben kis zsebek, a kis zsebekben meg számok voltak. Ezek a számok az osztály tanulóinak magatartás jegyeit hivatottak tükrözni. Hát az én fiam egyike volt a három legrosszabbnak, akiknek kettesük volt. Vagyis az üzenő füzetben szereplő figyelmeztetések (verekedés) itt is megjelennek. A dolog akkor kezdett megvilágosodni bennem, amikor sokadszorra pisszegtem rájuk, mert a gyerek, meg az anyja sustorogtak, röhögcséltek, miközben a tanítónő beszélt, tartotta a szülői értekezletet. Anyuka saját példáján tanítja a gyereket, hogyan is kell leszarni, ha valaki (kimondottan a tanítónéni) hozzánk (is) beszél. Hogyan várhatná el bárki is, hogy a gyerek viselkedjen órán, ha ez a példa van előtte?

Kezembe került a srác féléves bizonyítványa is. A végső konklúzió: jól megfelelt. Volt az osztályban három kiválóan megfelelt, meg a jól megfelelteknél valamivel kevesebb megfelelt. Kapott dícséretet olvasásból, meg szöveges értékeléseket tantárgyanként. Nem kapnak jegyeket (illetve én egy darabot sem találtam az üzenőfüzetben), csak százalékok, illetve kmf, jmf, mf eredmények. Ami ezekben az eredményekben nagyon zavart:

- féléves eredmény íráshasználatból 87%

- matek témazáró 78%

- úszás félévi szöveges értékelés: "úszása nem mélyvíz biztos"

- majdnem minden tantárgy szöveges értékelése kb arról szólt, hogy a gyerek értelmes, korához képest rendben van, de viselkedni nem tud.

És kurvára zavar, hogy az a HP azt hiszi, hogy az ő fia legjobb, legokosabb ... szeretném, ha az lenne, de nem az. És amíg elhitetjük vele, hogy ő már ügyes és okos és mindenkinél jobb, addig lehetősége sem lesz jobbá válni, merthát hova javuljon? Annak a szerencsétlen nőszemélynek minden apró tettében azt látom, hogy ezt erősíti. Valószínűleg nem szándékosan cseszik ki a fiával, hanem tényleg azt hiszi, hogy ez jó. Sorolhatnám, hogy megtanította sakkozni (megmutatta, melyik bábu hogy lép) és a srác azóta mindig nyer az anyja ellen sakkban, de bármilyen társasjátékban is. Nyilvánvaló, hogy a gyerek okosabb, mint az anyja (na, ezt talán még én is elfogadom). Bármikor elmondja fennhangon a gyerek előtt, hogy a tanárok milyen hülyék ezért, vagy azért. Nyilvánvaló, hogy anya okosabb, mint a tanárok (a gyerek, meg főleg, mrt ő még anyánál is okosabb). Ha az iskolában farsang lesz, de ha a fiú nem akar elmenni, akkor nem kell elmennie. Igaz, hogy pénteken, tehát iskolai napon lesz, igaz, hogy a tanárok szerint kötelező, de anya elintézi. Nincs semmi, amiért meg kéne szenvedni, amiért legalább három levegővételnyit ki kéne tartani valamiben.

Szülői értekezlet közben betoppant egy osztálytárs, aki éppen sakkversenyről jött. Sakkozni elvileg az én fiam is jár, de erre a versenyre valahogy nem ment el. Igaz focizni si jár elvileg, mégsem ment el az - egyetlen általam tudott - iskolaidőn kívüli focis elfoglaltságra.

Tudom, hogy ezek a dolgok önmagukban nem sokat jelentenek, de így együtt ...

Lehet, hogy a tanulmányi eredmények nem annyira rosszak önmagukban (más tészta, hogy a srác van annyira értelmes, hogy szín kitűnő is lehetne az eszétől), deannyira nem is jók, hogy feledtetnék az osztály legrosszabb gyereke státuszt. Lehet, hogy a gyerekek legnagyobb része nem kitartó, de akkor tessék presszionálni! (na, ez lesz most az én dolgom) Hogy a bánatba van az, hogy több hónap óvodai és iskolai úszástanulás után nem mélyvízbiztos a tudása? Hogy van az, hogy választ magának szakkört, aztán leszarja? Hogy tudom ezeket a nevelési elkúrásokat hétvégeken, meg pár nyári héten helyrehozni?

A többit majd a következőben, a magániskolásban.