Régen esedékes lenne egy sorozat ebben a témában. Ezt a postot sem ma írtam meg, de most már ki kell engedni, mert megbüdösödik. Tehát: ... az előző részek tartalmából ... vagy previously, ahogy tetszik!

Akkoriban nagyon sok időt töltöttem egy chaten. De tényleg sokat. Összejött ott pl egy jó kis társaság, akikkel el lehetett menni sörözni, de néhányukkal még nyaralni is. És persze voltak ott csajok is. Aki már látott chatet, chates bulit, annak nem újdonság talán, de ezekkel a csajokkal lehetett ismerkedni, szövődtek szerelmek, realizálódtak egy-, vagy több éjszakás kapcsolatok.

Itt ismertem meg a fiam anyját. Akkoriban én aztán abszolút nem voltam vevő a komoly kapcsolatokra. Sok oka van ennek, a történet szempontjából irrelevánsak. Abban az időben három lány volt (párhuzamosan), akivel el lehetett menni színházba, moziba és még a szex is működött. Mindhárman tudták, hogy nincs köztünk komoly kapcsolat. Nem onnan, hogy nem mondtuk, hanem onnan, hogy kimondtuk, hogy nincs. Nem fogadtunk hűséget egymásnak és nem vártuk el a másiktól. És ahogy én tudtam mindhármukról, hogy nem én vagyok náluk az egyetlen, úgy ők is tudhatták, hogy nálam is több versenyző van. Hármuk közül csak egy - későbbi feleségem -, akarta, hogy fordítsuk komolyabbra a dolgot. Ellenálltam. Egy darabig. Nem fontos és talán egy lottó ötösért sem tudnám megmondani, miért adtam fel egy idő után az ellenállást. Talán ...

Volt nekem korábban egy "életem szerelme", aki kirúgott és én évekig nem tudtam kiheverni. Nyolc évvel később tudtam kiheverni, amikor a mostani páromat megismertem, de ez alatt a nyolc év alatt nősültem meg. Semmi okom nem volt akkoriban azt hinni, hogy én még valaha szerelmes tudok lenni. Hát talán valami ilyesmi is lehetett a dologban. Barátnak kiváló volt, a szex is jól működött, akart engem; akkor miért ne? Így hát egy pár lettünk.

Eljött a nyári szünet és nekem sok év óta először, nyárra ki kellett költöznöm a kollégiumból. Haza, vidékre akár mehettem volna, de ekkor már dolgoztam Bp-en. Megkérdeztem hát a nőt, odaköltözhetek-e az albérletbe hozzá? Igent mondott. Én akkor még úgy gondoltam, ez csak ideiglenes lesz 1,5 hónapig. (naiv voltam, ez nyilvánvaló) Természetesen ott maradtam. Elkezdtünk úgy csinálni, mint akik együtt élnek. Sőt - nem tudom mennyi idő után - elkezdtek olyan témák is szóba kerülni, hogy ő már nem lesz fiatalabb, gondolnia kell a jövőre is. Aztán "kiderült", hogy van ám számos jelentkező, aki bármikor feleségül venné őt. (Egy barátom, állítólag, szénné röhögte magát ezen. komolyan, szinte minden korabeli pasiról, akivel így, vagy úgy kapcsolatba került, hamarosan "kiderült", hogy feleségül akarja venni.)  Ezek a jelentkezők kivétel nélkül kiváló egzisztenciák voltak. Nem kímélt meg azoktól a részletektől sem, hogy egyik-másik milyen házat, kocsit tenne a segge alá, csak igent kéne mondania. Szóval azt is mondhatnám, presszionálva voltam. Merthogy meglebegtette azt is, hogy ő ugyan nagyon szeret engem, de hát a végtelenségig nem várhat.

Eljutottunk hát oda, hogy akkor házasodjunk össze. Az időpont kitűzetett, a szervezkedés megkezdődött.

Nem tudom, mikor, valószínűleg nem egy időponthoz köthető, de elkezdtek változni a dolgok. Több dologban is. Régen lehetett vele beszélgetni olyasmiről is, amiről halványlila fingja sem volt. Akkoriban programozóként dolgoztam és a napi munkával kapcsolatos sirámaimat is szívesen végighallgatta, holott lövése sem volt a témáról. Később már mindennapos dolgokról sem lehetett vele beszélgetni. Elmondta a véleményét, aztán szevasz. Ha az én véleményem más volt, akkor onnantól már nem érdekelte a téma, nem akart beszélgetni. És ott van ugyebár a szex. Az elején sem voltunk egy pornónovella, de azért volt változatos, fantáziadús (mondjuk nem mindennap ugyanaz a póz) szex; hetente többször. Aztán ez elmúlt. Régen azt hittem, hogy csak hülye viccekben van olyan, hogy "ne drágám, ma fáj a fejem", aztán rájöttem. Amikor megkörnyékeztem a fürdőszobában, mire megfogott, bevitt a szobába, leterített az ágyra egy törölközőt és hanyattfeküdt, eltört bennem valami. Rájöttem, hogy könnyes búcsút kell vennem a szextől örökre, vagy ...

Újra elkezdtem chatelni, ugyanott, ahol megismerkedtünk. Eszembe jutott, hogy máshol kéne keresgélnem, szeretőt kéne tartanom, vagy ilyesmi. Nem azért nem dugtam félre, mert erkölcsi aggályaim voltak (egyszerűen átverve éreztem magam), hanem nem volt rá időm, pénzem, hogy csajokkal randizgassak, szállodát fizessek, vagy prostikat finanszírozzak. Annyi maradt, hogy a chaten beszélgettem arról, amit inkább csinálni szerettem volna.

De még mielőtt ide jutottunk volna, már elterveztük, hogy kell egy gyerek. Amióta el tudtam fogadni, hogy egyszer én is felnőtt leszek és eljön az idő, hogy magam leszek csak felelős a dolgaimért, tudtam, hogy akarok gyereket. Nem volt tehát kérdés, hogy legyen gyerek. 2004 nyarát tűztük ki célul. 2003 lett belőle. Amikor felhívott remegő hangon, hogy mit mondott a nőgyógyász, örültem s egy percig sem volt kétséges számomra, hogy megtartjuk. Utólag - talán a paranoiám teszi - már azon is elgondolkodtam, hogy véletlenül maradt úgy, vagy sem? Akkoriban jókat röhögtünk, amint nem egy lány "véletlenül úgy maradt", hogy végül feleségül kellett venni; a XXI. században; köztük orvosi végzettségű lányok. Aha. Hülye meg én vagyok. Persze neki sem volt nehéz úgy maradni, ha a csökkentett hormontartalmú - ezért szigorú ütem szerint szedendő - fogamzásgátló tabletta huszonkevés darabjából rendszeresen 3-5 darab elfelejtődött. Ha szándékoltság volt benne, azért nem értem, mert akkorra már házasok voltunk és a "legyen egy gyerek" projektre mindketten rábólintottunk. Ha véletlen volt, akkor ... akkor hülye? Szóval a gyerek megszületett, én meg már szinte csak fejben éltem nemi életet.

Aztán egy nap - nem tudom, először, vagy sokadszor -, beletúrt a levelezésembe és borult a bili. El akart válni.