Kész, befejeztem.

Hosszú idő óta nem írtam és ennek a lustaságon kívül volt még egy nagyon komoly oka.

Már az elején megfogadtam, hogy nem fogom a gyereket hibáztatni az anyja és közöttem dúló konfliktusok miatt. Próbáltam is tartani magam ehhez, sőt, azt hiszem, a történtek után még mindig nem őt hibáztatom. Voltak esetek - az utolsó bejegyzés óta -, amikor úgy gondoltam, jobb, ha a gyerek hazamegy, mert seggel jönne ki a szó belőlem, ha beszélgetni kéne. Száz és ezer kisebb-nagyobb dologban.

Említhetném a 2011 nyarán történt kirándulásunkat, ahol ketten, két nap alatt elgyalogoltunk Szarvaskőből a bélapátfalvi Gyári-tó érintésével a Szalajka völgybe. Semmi komoly terep, vagy nehéz cucc. (Úgy értem, neki, mert a hátizsákjában volt egy pulcsi, egy flakon víz, meg egy békaláb. Sátrat, hálózsákot, kaját, mindenszart én cipeltem.) Persze, nem 300 métert sétáltunk, de én azt hiszem, 8 évesen napi 10km nem akkora szám. A mi időnkben mindenféle akadályversenyen mentünk ennyit. Felmerült bennem az is, hogy elbasztam és sok volt ez a táv, de az szíven ütött, hogy a pihenőhelytől, ahol megálltunk még 50 méterre sem távolodva már nyafog. Főleg, hogy nincs alternatíva: nem tudunk buszra szállni, nem tudunk ott maradni és nincs egy kurva vattacukros sem a közelben. Ha igazat is adnék a nyűglődésének, akkor sem tudnék mit tenni.

És ez nem az ő hibája. Lehet akár az enyém is, de nekem jobban tetszik az, hogy az anyjáé. Azé az emberé, aki nem neveli, nem irányítja - sosem tette - a gyereket. Aki bratyizik vele. És itt nyilván nem arra gondolok, hogy az ember legyen a saját gyereke kápója, ostorral csapkodja, vagy valami, de ha mindig csak az van, amit a gyerek akar, akkor soha nem fog új ételeket megkóstolni, soha nem fog új sportokat kipróbálni ... áááá, soha nem fog eltávolodni a playstationtől.

Rengeteg dolog fáj nekem. Nyilván fáj a saját kudarcom, hogy nem ment. Nagyon fáj, hogy egy okos gyerek, akiben hatalmas lehetőségek rejlettek, lesüllyed.

Anya vegetáriánus, illetve... Nem vagyok ellensége ennek az életmódnak, de amit ebből sikerült megvalósítani! A gyerek nem eszik húst. Nem meggyőződésből (legalábbis sosem mondta, hogy vega lenne), egyszerűen "nem szeretem a húst". Néha azért virsli belefér, de csak nagyon néha. A kaja, amit eszik: sajtos kenyér. Ennyi. Nálunk, vagy a maminál esetleg túrós tészta, paprikás krumpli, de az anyja nem egy konyhatündér ... úgy mondanám, meleg étel akkor van, ha a mekibe mennek sültkrumplizni. Nincs zöldség, nincs gyümölcs. Maximum nyáron dinnye. (tavaly 2-nél nem több alkalommal evett dinnyét) A kiváló étrendnek és a lustaságnak köszönhetően a gyerek hájas. Karfiolos hasa van. Ok, rajtam is van felesleg, de én ehhez 37 éves vagyok és ha lenne időm/pénzem mennék sportolni.

És ez megint nem a gyerek hibája, hanem a szülőé, aki ráhagyja, hogy egyen, amit akar (chips, cukor, as well); aki nem kényszeríti, hogy ha már nem eszel zöldséget gyümölcsöt, akkor legalább sportolj valamit. Persze, ha adódik valami iskolai sport, azt is csak addig, amíg el nem fáradunk ... A picsába tűnt az a kor, amikor azt mondta az edző, hogy most hídban mindenki kitartja magát 2 percig, aztán egy percig fejet letéve lehet pihenni és újra ... és leégett volna a bőr a pofánkról, ha előbb rogyunk össze, mint a többiek? Melyik bolygó volt az, ahol minden kis szaros Bruce Lee akart lenni és nyaggatta a szülőket, hogy ne ping-pongra, hanem karatéra írassák be? ááááá

Miből jött ki belőlem ez az egész? Múlt héten hívtam ez ostoba picsát, hogy mennék a gyerekért. Hibás voltam, mert nem sokkal előtte, hanem előző nap. Persze nem vette fel a telefont. Ilyenkor sose szokta (ezért is vagyok hibás, mert legalább harmadszor csinálja meg velem és nem tanulok). Nem tudtam vele beszélni, hát elmaradt a láthatás. Elmentünk a lányokkal a Duna-partra és nagyon jól éreztük magunkat.

Ezen a héten már előre telefonáltam. Vasárnap lett a napja, hogy elvinném. Lányokat felpakoltuk, autóba be, innivaló három gyerekre kiszámolva, hogy akkor megyünk a Hajógyári-szigetre, mert van ott egy fasza kis játszótér. Odaérünk a fiamékhoz, felmegyek - legalább fél órával előtte odatelefonáltam, hogy mikor érkezünk - és azt látom, hogy a srác ül az ágyon egy szál alsógatyában, tolja a pléjsztésönt és azt mondja, hogy nem akar jönni. Többedszeri felszólításomra hozzáteszi, hogy fáradt. (még ki sem hűlt az ágy utána) Az anyja meg olyan félmondatokat eresztett el, hogy hát értsem meg, és mi lenne, ha nem vinném el és ilyenek. Hát bassza meg, mégis hogyan? Ez egy kibaszott láthatás, amikor jogom van elvinni a saját fiamat! És nem akarok belemenni, hogy az anyja a fentebb tárgyalt nevelési inkompetencián kívül sugallta-e neki, hogy ne akarjon az apjával elmenni. Ne vigyem el, hanem maradjak ott vele, érted? A 2 és 4 éves lányok bezzeg nem voltak fáradtak (pedig 1,5 órával korábban keltek) és lent vártak a kocsiban, mert kibaszott jó idő volt ma. Az ostoba kurva szerint inkább az ő lakásukban kellett volna leülnöm a szőnyegre, de nem tudom, mit kellett volna csinálnom, mert ha a gyereket el lehetett volna szakítani a számítógéptől, akkor akár el is vihettem volna; de nem sikerült elszakítani. Ébredés után fél órával annyi tellett, hogy a PS kontrollerjét elkapta. És én arra gondolok, hogy ha nincs program és szar, esős, nyálkás idő van, akkor is rendnek kell lenni, és fel kell öltözni és meg kell reggelizni. 

És elfáradtam. Sokat küszködtem azzal, hogy az én nevelésről alkotott nézeteim milyen ellentétben állnak az ő nem nevelésével. Sokat szenvedtünk azzal, hogy amikor nálunk volt, próbáltuk a dolgokat helyre billenteni (iskolai dolgok gyakorlása, evés, komoly dolgokról értelmesen beszélgetés). És ez néha mindenkinek kínszenvedés volt. Az, hogy otthon, az anyjával semmit nem gyakorol (ha gyakorol, azt egyedül teszi), azt eredményezte, hogy nekünk kellett feladatot adni, amit ha minden napra elszórunk, nem is olyan sok, de neki a nyári 3 hétbe besűrítve nem esett jól. Még így - a mindennapos nyafogással együtt is 40 percen belül elintézte és szemmel láthatóan javult a szépírása, helyesírása, de aztán ez szépen visszaesett. Mindegy, a lényeg, hogy minden nap a nyáriszünetből volt ok nyafogni, megsértődni, durcáskodni. Hát kell ez nekem? Hiába gyakorolunk vele, ha a javulás szeptember végéig tart ki. Akkor nincs eredmény, csak az elrontott hangulat. Hiába akarok vele a strandon úszást gyakorolni, ha ő nem akar. Amikor azt mondom, hogy 20 perc gyakorlás, különben hazamegyünk, akkor ő inkább hazamenne és veszni hagyna több órai strandolást. Kell ez? Drága strandbelépő és még egy jót nem is úszhatok, mert nem hagyhatom felügyelet nélkül. 

Ezt a harcot nem nyerhetem meg. És sajnos azt hiszem, mindenki veszíteni fog. Hát én most mentem a menthetőt és kiszállok.

Lesz gyerektartás, ha meghalok, talán lesz öröksége is, de az időmet és idegrendszeremet már csak a lányaimra fogom fordítani.