Igazság szerint ezen a bejegyzésen gondolkodom egy ideje, de mostmár nem kerülgethetem tovább ...
Hetek óta a volt feleségemmel teljesen korrekt a viszony. Volt már ilyen máskor is (vagy inkább hasonló), de azt az irodalom "vihar előtti csend" szókapcsolattal szokta jellemezni. Mostmeg ... nem mondom, nem járunk össze, meg ilyenek, de amikor a fiam előadta a szokásos "otthoni átváltozás" című számát (hogy tudni illik az addig érdeklődő, világ értelmes dolgaira nyitott, nyakamba ugráló gyerek a saját lakásuk ajtaján belépve eltűnik a szobában, bekapcsoltatja a minimaxot és jobb napokon kiüvölt, hogy "sziapa"), az anyja rászólt, hogy húzás apádnak (érted? apádnak! és nem a keresztnevemet használta) puszit adni, mert addig se tévé, se hörike, se semmi.
És kapkodtam a fejem és vártam, hogy mikor jön meg ennek a böjtje ... és még nem jött meg ... és kezd lazulni a seggem szorítása, mert lehet, hogy egyszer végre olyanná rendeződik a viszonyunk, amilyen már vagy öt éve lehetene?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.