Nem teljesen valóságtól elrugaszkodott az a vélemény, miszerint faszkalapság eleven parazsat gyűjteni a fejemre, most, amikor átmeneti nyugodtság van. Márpedig, ha az Annya meglátja, olvassa ezt a blogot, biztos vörös posztó lesz a szemében. Mindegy.

Persze az élet most sem hibátlan. Amióta a fiam megszületett, nem telt még el úgy hét, hogy legalább egyszer ne találkozzak vele. Az anyja már nem mondhatja ezt el magáról ... persze ő meg este-reggel ... mindegy, ezt nem azért mondom ... szóval ez köcsögség volt tőlem. Na, de most elérkezett az az időpont, hogy 3-án estétől 15-én délutánig nem fogom látni. Megbetegedett, úgyhogy megy anyukámhoz vidékre. Én meg dolgozom, úgyhogy nem mehetek utána : (. Viszont 15-től egy hétig együtt leszünk, én viszem oviba is, úgyhogy valahogy túlélem.

Nem is ez a gond ... hanem mi? Ma (péntek este) beszéltem anyukámmal és tőle tudom, hogy a gyerek beteg és nála lesz. Az anyja nem érezte fontosnak, hogy ezt velem telefonon egyeztesse. Úgy sem, hogy elvileg az egész vasárnapot nálam kéne, hogy töltse.

Ennek kapcsán merülnek fel bennem dolgok ...

Megkaptam már a pofámba, hogy sosem lehet rám számítani, amikor a gyerek beteg. Sosem vigyázok rá, ilyesmi. Ez nyilván nem igaz. Azon lehet vitatkozni, hogy sokat, eleget, vagy keveset vigyáztam a gyerekemre, amikor beteg volt, de az tény, hogy volt rá példa. Persze az is vitathatatlan, hogy a legtöbbet a 130Km-re lakó anyám vigyázott a gyerekre, amikor beteg volt.

Csak azt nem értem, hogy ha nem én kapom a családi pótlékot, ha a gyerektartást nem kapom, hanem fizetem, akkor miért nekem kéne még a fizetésemet is csökkenteni azzal, hogy táppénzen vagyok a gyerekem betegsége miatt?

Aki beírja, hogy a K anyámat, mert csak akkor akarok a gyerekkel foglalkozni, mikor egészséges, azt szó nélkül kitörlöm, tehát fölösleges