eLVáLT aPuKa

Kicsivel fél tizenkettő előtt bementem, bilivel felszerelkezve, a gyerekszobába, hogy elejét vegyem bizonyos dolgoknak. Nagymamám csinálta így, mikor én voltam kis seggdugasz: minden éjszaka felkeltett és pisilni kellett a bilibe. Fel sem ébredtem igazából és cserébe reggelre kelve is megmaradt a tiszta, száraz érzés. No, ezt a technológiát vezettem be pár hónapja én is és nem maradt el a siker sem ... eleinte. Hanem aztán az alkalmazkodás jegyében, kisfiam újabb megoldandó feladat elé állított: hiába az éjfél környéki (vagy kicsivel előtte) biliztetés, hajnalban újabb csőrepedést tud produkálni. Ha arra gondolnánk, hogy inkább kicsit később kéne biliztetni, hogy a hátralévő időt már reggelig kibírja, nos, nem. Ha éjfél után fél órával próbáltam, akkor már túl volt a pisilésen. Nincs mit tagadni, éjszaka nem szobatiszta : (. Pedig nem volt ez mindig így. Volt időszak, amikor már nem hordott pelust, mégis elég megbízhatóan vészelte át szárazon az éjszakát. Amikor kezdett úgy kinézni, hogy nem egy-egy véletlen bepisiléssel, hanem tendenciával van dolgunk, bevezettük (anyukámnál is) az éjféli pisiltetést. Egy darabig megint minden rendben volt, most azonban két hullámmal kell számolnunk sajnos. Mondhatnók, hogy akkor biliztessünk kétszer, de nem hiszem, hogy ez olyan, mint a borotva, hogy minden fél évben egy újabb pengét a többi mögé téve ismét hátradőlhetne a marketing-részleg. Nem tudom, mikor jöttek elő ezek a dolgok, tehát nem tudom ahhoz kötni, hogy pl a Dominik megjött az oviba, vagy a macska levadászta hörikét, vagy bármi. És amennyire a fél mondatokból kiveszem, otthon, az anyjánál is rendszeres program a reggeli ágynemű mosás. Mondjuk róla nem tudom, hogy biliztetéssel, vagy anélkül.

Ja, de nem is csak ezt akartam. Szóval biliztetés megvolt, mi is lefeküdtünk aludni, aztán a két gyerekre ébredtünk. A nagyobbik köhögött, a kissebbik nyávogott. Bementem és az alábbi kép fogadott: Bálint azért köhögött, mert már egy ideje sírdogált, hogy fáj a lába, aztán a sírástól megereddt a taknya. Faja! Panni meg sírt, csak úgy, nem tudjuk, miért. Előző este is megcsinálta, hogy felsírt, felébredt és vagy három órán keresztül ébren volt az éjszaka közepén, holott ilyet születése óta nem nagyon. Nem tudni, melyik ébresztette a másikat. Lehet, hogy Bálint sírdogálása ébresztette Pannit, lehet, hogy Panni dünnyögése Bálintot. Nem is ez a fő kérdés, hanem az, hogy a lányom meddig akar még éjjel dorbézolni, ezzel nem kicsit cincálva szét az anyja idegeit, illetve hogy Bálintnak vajon tényleg fájt a lába, vagy volt valami rossz érzése, rossz álma, rossz kedve, amiért sírt, de amikor kérdeztem, a lábára fogta az egészet? Volt gyerekkoromban nekem is valami ízületi nyavalya-félém, aminek semmi más jele nem volt, mint hogy fájt a lábam a boka-ízületnél. Ilyenkor nagymamám valami kenőccsel masszírozta, nagyobb koromban meg "ciripeltem". Lehet, hogy örökölte?

Meg azt is meg kell még oldani, hogy Bálint sosem mászkál ki az ágyból engedély nélkül, tehát ha délutáni csendespihenő van, nem kell ránéznem, tudom, hogy akkor sem mászik ki az ágyból, ha nem alszik. Éjszaka sem mászkál ki, de ez lehet, hogy mostanra már nem túl jó. Régen, ha baja volt, kiabált, hogy "apa", én meg mentem; most, hogy Pannival egy szobában vannak, tudja, hogy nem kiabálhat éjszaka, kijönni meg lehet, hogy nem mer? Ezt még át kell gondolni.

A fecskendőjére meg csomót fogok kötni, osztkész!