Sajnálom, hogy így alakult. A volt feleségednek sem lehet könnyű, mivel egyedül maradt egy gyerekkel. Rossz lehet ilyen helyzetbe kerülni.

Ha a gyerek látja rajtad a törődést, nem fordul ellened. Csak akkor, ha valóban elhanyagolod, nem vagy rá kíváncsi (ilyen is van). Akkor tényleg az anyja pártjára áll.

aranyhaj.blogspot.com

A gyerek egy kis szarkeverő.
Ezt tapasztalatból mondom.
Élvezi, ha lilul a fejed.
Jó lesz, ha leállítod az ilyen kis tudósításait.
Nevezd árulkodásnak, ha így megérti.

Kedves elvált apuka,

olvasva a blogodat, szerintem ne csodálkozz, hogy a gyerek anyja utál téged, mint a szart, adsz rá okot, eleget, főleg, amiket a saját gyereked anyjáról írsz. (és akkor még nem emlegettem a válás okait, gondolom, nem az asszony hagyott el téged, hanem te őt...) Ha te nem tudsz normális viszonyba kerülni az exeddel, ne csodálkozz, ha ellened neveli a gyereket.

Mellesleg, én szent esküvést fogadtam, hogy ha én valakinek hajlandó leszek egyszer gyereket szülni, és az elhagy, azt én kinyírom. Feladom a pasi miatt az integritásomat, a megszokott életemet, anyagi helyzetemet, hagyom, hogy szétcsesződjön a testem a terhességgel, egy életre járó felelősséget veszek a nyakamba a gyerekkel, és akkor fogja magát és meggondolja magát, hogy ez neki, ó bocs, de mégsem jön be. Hát nem így megy. Úgyhogy tényleg ne csodálkozz, ha az exedben maradt egy-két tüske. De ahogy látom, benned is, pedig azt írod, hogy te félreteszed a sértettséget, de ezek csak szavak, egyáltalán nem tetted félre.

Kedves Kata,

először is boldog névnapot.
Tipikus női hozzászólás, mely szerint egy kapcsolat megromlásáért csak a férfi lehet felelős, a nőnek semmi köze hozzá, neki aztán nem, csak annak a szemét kurafinak.
Iszonyú lehet ilyen előítéletesen élni, miért feltételezed, hogy Apuka nem próbálta normalizálni a kapcsolatát az exxel, csak az dedós sértettségében nem hall, nem lát, mert a végtelenségig önző. Milyen anya az, aki belevonja a gyereket a házastársi/válási játszmába? A gyerek úgy működik, hogy apa és anya is kell neki, és a legnagyobb BŰN, ha az egyik szülő választásra kényszeríti, vagy folyton az ócsárolja, akit a gyerek szeret. Aki a gyerekkel üzen az apának, mert pontosan arra számít, hogy az visszamondja, mert tudja, hogy ezzel tudja csak megsebezni. Az ilyen anya egy szemét.
A gyerek még mindig arról álmodozik, hogy apa és anya újra összejönnek, de végül nem meri szeretni az apját, és az érzéseiről, később mindneről hazudozni kényszerül. Az így okozott lojalitáskonfliktus soha el nem múló nyomokat hagy benne.

Ha úgy érzed, hogy a tested szétcsesződik a terhességől, vagyis ha az önzetlenségek még csak a szikrája sincs meg benned, lécci sose szülj, ha mégis, szegény gyerek...

Apuka, ne menj bele ebbe a játszmába. Ne engedd, hogy a gyerek közvetítsen (ahogy Simon is megmondja), ne mutatsd ki, hogy az anya akciói hatással vannak rád (ha vannak) és ami a legfontosabb, mindig légy elérhető számára.
Sok sikert.

Kedves Darwi,

köszönöm a felköszöntést, azt nem mondtam, hogy egy kapcsolat megromlásáért csak a férfi felelős. Azt írtam le, hogy ÉN mit tennék, ha... Ezt teljesen egyértelműen nem jelenti azt, hogy te lehettél a kapcsolat megromlásának egyedüli felelőse, hiszen le sem írtad sehol, miért ment tönkre, meg általában kettőn áll a vásár. De olvasva, hogy mi a véleményed az exedről, hogy egy utolsó hülye ribanc (már bocsánat, de nekem ez jött le a jelzőkből), aki mindent megtesz, hogy ellened nevelje a gyereket, és megkeserítse az életedet az új pároddal.

Nem tipikusan női hozzászólás, mert nem vagyok tipikus nő. Kérlek ne általánosíts velem kapcsolatban. Nem vagyok előítéletes, csak épp végigolvastam a blogodat, és süt belőle az exed iránti gyűlölet. Elhiszem, hogy a csajnak is volt egy-két nagyon rossz húzása, de belegondolva, hogy ő maradt egyedül, azt hiszem, hogy nem lehet rajta csodálkozni, hogy maradt benne egy jó adag fájdalom. Természetesen ez nem menti fel sem őt, sem téged a gyerek iránti felelősségtől.

Én (ÉN, nem más nő, ÉN) úgy érzem, hogy a mai világban felelőtlenség gyereket szülni, mert nem lehet tudni, hogy a gyerek apja mellettem marad, vagy sem. Sajnos ez nem reprezentatív közvéleménykutatás barátnői körben. Akinek van gyereke, már rég elvált, mert apuka nem bírta ki a gyerek ordítását, stb.

Nekem annyi szerencsém van, hogy az expasim nem volt hajlandó feleségül venni és felcsinálni, amikor nagyon akartam, mert hogy ő még élni akar. Én meg voltam olyan okos, hogy nem szálltam be a játszmába, és nem csináltattam fel magam "véletlenül", csak azért, hogy elvegyen. Az egyszerűbb utat választottam: szakítottam. Nem bántam meg.

Nem a test szétcsesződését akartam hangsúlyozni a gyerekvállalás kérdésében, ne érts félre, hanem azt, hogy egy gyerek vállalása ideális esetben két ember döntése, ami után a férfi minden további nélkül meggondolhatja magát és kiléphet a kapcsolatból, de az anyának már nincs következő lehetősége, nem indulhat tiszta lappal újra, mert ott van neki a gyerek. És nem hinném, hogy a mai errekefélünk-arrakefélünk világban minden nőnek megvan a bebiztosított lehetősége, hogy olyan embernek szüljön gyereket, aki nem hagyja el.

Szerintem először is próbáld meg tisztelni a gyereked anyját, és ne írj róla ilyen megvetően. Mégiscsak a gyereked anyja lett valamiért, nem? Ha az ember csak azt érzi, hogy a másik lenézi, ledurungolja, megveti, pedig bevállalta, hogy leél mellette egy életet, és bevállalt egy nem kicsi áldozatot, és gyereket szült neki, akkor legalább a minimális tiszteletet megérdemelné, hogy a háta mögött az interneten ne pocskondiázzák, hogy ilyen, meg olyan. Még akkor is, ha a kettőtök kapcsolata nem jól jött ki.

Sajnos ebben a pillanatban is beszélgettem olyan emberrel, aki annak ellenére nem tiszteli a feleségét, hogy az két kisfiút szült neki. Még együtt vannak, de nem tudom, meddig. És én érzem magam szarul, a senkiházi kívülálló, akinek semmi köze nincs kettőjük kapcsolatához, hogy előttem hogy beszél a feleségével, meg a háta mögött milyen rossz tulajdonságait fikázza ki, és én szólok neki, hogy nem ártana, ha egy kicsit szebben bánna vele, mert így nem sok jövőt jósolok a házasságának. Tudom, semmi közöm nincs hozzá, de az emberi kapcsolatok alapja a tisztelet. Tisztelem a másikat, nem pocskondiázom a földbe, csak azért, mert épp intim viszonyunkból kifolyólag ismerem a legrosszabb tulajdonságait.

Azt egyébként nagyon tiszteletreméltó, hogy igyekszel a gyereknek mindig ott lenni, és nem vagy hajlandó bevállalni a játszmákat, sok sikert kívánok hozzá, és kitartást, mert azt hiszem szükséged lesz rá. De ha javítani akarsz a helyzeten, próbáld ki a stratégiát, amit írtam. Hátha beválik, attól talán a gyerkőcnek is jobb lesz.

Kedves Kata,

én egy nő vagyok, nem az elvált apuka. Őt nem ismerem, de ismerek sok-sok olyan gyereket - a gyermekpszichiátrián találkozom velük és anyjukal -, akik nem merik szeretni az apjukat. Az anyjuktól meg sokszor okádnom kell.

Darwi,

elhiszem, hogy rengeteg negatív élményed lehet, és hogy a gyerek az első, de abba is gondolj bele légyszíves, hogy vajon az a nyomorult anyuka mit élhetett át addig, és mit élhet át azután, hogy egyedül maradt, két embernyi teherrel? És akkor még ő van baszogatva, ha véletlenül egyszer-kétszer kiereszti magából a (néha jogos, néha jogtalan) dühöt. A nőket minden szarér' húgyér' basztatják, így nem jó anya, remélem, a gyerek rám ütött, stb... Nagyon is megérteném az anyukát, ha tud pl. erről a blogról, és ez miatt kavar be apukának, akkor apuka bizony magára vessen, mert az nem úgy kezdődött, hogy apuka visszaütött, hanem úgy folytatódik, hogy az anyuka régi sértettségét apuka még mindig ápolgatja mindenféle gonosz kis szúrkálódással, amire anyuka úgy reagál, hogy rendben van, akkor ellened nevelem a gyereket. Ha apuka minimális tiszteletet tanúsítana anyuka irányában, lehet, hogy el sem váltak volna.

Nagyon könnyű azt mondani, hogy ellenem neveled a gyereket, amikor épp az apuka baszogatja anyukát, a gyerek meg a védelmére kel... (konkrétan az én apám 23 éves koromban baszdosta anyám fejéhez, hogy "ellenem neveled a gyereket" hát kurvára nem volt rajtam mit nevelni, 20 éves koromban mentek szét, és egy felnőtt erkölcsi világnézetével álltam anyám mellé, mert láttam, hogy amit az apám művel, az bizony rossz.) Szóval ezzel az ellenem-neveled dologgal nagyon szépen vissza lehet élni mindkét oldalról.

Kedves Katalin!

Nem csodálkozom, hogy a gyerek anyja utál. Miért? Mert ismerem. Nem kell senkinek sokat tanni azért, hogy utálj (vagy szeresse). Ez persze szubjektív dolog, biztos, hogy ő másként látja mindezt.
Ami viszont biztos: én együtt éltem vele öt évet, te meg nem. Velem sem. Ezért kicsit viccesnek tartom, hogy osztod az észt ; )

Kedves Darwi!

Köszönöm. Magam is úgy gondolom, hogy annál nagyobbat betlizni sosem lehet, mint ha azt az embert fikázzuk, akit a gyerek szeret. Eddig sikeresen tartottam is magam ehhez s remélem, ez így is tud maradni.
Illetve nem is tudom. Mert nem fogom leállítani, hogy akármit is mondjon, de nem fogok válaszul rosszat mondani az anyjára. Ha mondja, hát had mondja, illetve ha az anyja a múltra vonatkozó hazugságot mond neki, azt kijavítom. (sajnos volt már rá példa, lehet, hogy azt is postolni kéne).

Kedves Katalin újra!
Darwi =/= leha : )
Ha kérdésed van, kérdezz! Ha nem ismersz semmit, hanem a saját életedből, környezetedből vett példákat rám, ránk húzni, megteheted. Csak hülyén fog kinézni, meg nem lesz igaz. Mindegy, ne zavarjon. Nekünk nem kell feltétlen megértenünk egymást.

Kedves Katalin végül!

Elolvastam az utolsó hozzászólásodat is ... te viszont ezt a blogot biztosan nem ... vagy értelmezési nehézségeid vannak. Mindegy. Most valamit lenyeltem : )
Szebb napot!

Leha,

ha megbántottam az érzéseidet, elnézést kérek, természetesen nem szándékozom/szándékoztam okoskodni, észt osztani, mert egyrészt mi közöm hozzá, másrészt meg mi jogom hozzá. Csak azt látom, hogy iszonyú megvetően írsz a gyereked anyjáról, aki ezt a megvetést érzi tudatosan/tudattalanul. Lehet, hogy ki kéne próbálnod azt, amit írtam feljebb, és egy kis tiszteletet mutatni a gyereked anyja irányában, hátha akkor ő is túllép a sértettségén.

Azért vettem a saját példát, mert azt ismerem, és egyáltalán nem állt szándékomban rátok húzni, hiszen minden eset más-más.

Elolvastam a blogodat, nincsenek értelmezési nehézségeim, de lehet, hogy kívülállóként látok valamit, amit te nem láthatsz, mert benne vagy. Értem, hogy te mindent megteszel a gyerek érdekében, meg igyekszel normalizálni a helyzetet, és az exed csinálja a fesztivált, de te olyan utálattal, megvetéssel beszélsz róla, mintha az a nő a megtestesült Antikrisztus lenne. De valamiért elvetted feleségül, és csináltál neki egy gyereket... Tehát valamiért tiszteletet érdemelne. (Bár mondjuk, én pofázok? 7 éve nem álltam szóba az apámmal, és leüvöltöm annak a fejét, aki azt meri mondani, hogy "mégiscsak az apád"...)

Mindenesetre nagyon sajnálom a történteket, és remélem, hogy a kölök nem fogja ezt az egészet megszívni. Attól, hogy az embernek 5 vagy 20 éves korában válnak el a szülei, még ugyanolyan válási árvának érzi magát.

Kata!

Nem, nem bántottál meg. Elég régóta lógok a neten ahhoz, hogy rájöjjek, min felesleges felhúznom magam.
Egyrészt ez a blog, mint azt írtam, nem azért született, hogy a tömeggel megosszak valamit, vagy vitát indítsak, habár az építő ötleteket köszönettel fogadom.
Másrészt elkezdhetném most neked elmesélni az egész történetet az elejétől, hogy de miért van nekem igazam, de ...
- egyrészt hosszútávon ez a blog valószínűleg fel fogja tárni az egészet ... csak nem feltétlenül időrendben
- másrészt semmiképpen nem lesz objektív, mert én írom, aki erősen érintve vagyok benne érzelmileg
- harmadrészt nem oszt és nem von gyököt, hogy te mit gondolsz rólam, akár igazam van, akár nincs. Számítani csak a gyerek számít, de az emberi pszichénél egyszerűbb dolgokról is képesek tudósok (mindkét oldalon elismert koponyák) egymással szöges ellentétben álló dolgokat mondani. Márpedig ez itt most arról szól. A nőnek a pszichéjéről, hogy miért viselkedik így (feltéve, hogy én nem hazudok), az én pszichémről, hogy miért írok ilyenekt (feltéve, hogy hazudok) és leginkább a gyerek pszichéjéről, hogy hát akkor hogy lesz így belőle rendes ember, ha legalább az egyik őse problémás?

Kata,

engem pl. nem basztatnak mindenért, ahogy számos barátnőmet sem, lehet hogy azért, mert nem adunk rá okot. Vagy az is állhat e mögött, sosem képzeltem, hogy a'zuram hibáit majd én kinevelem belőle.

Ja, és az kifejezettem dühít, amikor azt írod, "és csináltál neki egy gyereket", mert ez úgy hangzik, mintha megerőszakolta volna (pedig tudom, hogy nem így érted).

Továbbá semmilyen indok nem elfogadható számomra a gyerek eszközként való felhasználásához.

Mélyen hiszek abban a megállapításban, hogy minden házasságot közösen, nagyjából 50-50%-os megoszlásban rontanak el a felek. Aztán persze szegény anya, aki egyedül maradt két ember terhével...

Tegyünk fel még egy - pusztán elméleti - kérdést befejezésül: mit élt át leha addig, míg a válás mellett döntött?

tegyük fel a kérdést: leha akart elválni?

Leha,

semmi esetre nem feltételezem, hogy hazudnál, csak azt akartam kiemelni, hogy lehet, hogy nem ártana kicsit megértőbben vagy mittudoménmi hozzáállni az exedhez, hátha attól normálisabb lesz. Természetesen megértem, ha az ötletem nem ér neked egy fabatkát sem, mert te vagy benne, nem én. Csak egy ötlet volt, ha gondolod kipróbálod, ha gondolod nem. Én sem szoktam meghallgatni más véleményét, ha valami nem tetszik. Mindenesetre tényleg minden jót kívánok. Remélem, rendeződnek a problémás viszonyok minden oldalról.

Darwi,

úgy viselkedsz, mintha most én lennék az Antikrisztus. Képzeld el, engem szoktak basztatni, mert épp olyan ember vagyok, aki szereti az akaratát érvényesíteni, és olyan nő, aki nem hagy magával bármit megtörténni, csak azért, mert férfi teszi. Na most vess a mókusok elé! Biztos nem vagyok olyan, mint te mega barátnőid. Én sem képzelem, hogy az uram hibáit majd kinevelem belőle, mert egy felnőtt embert nem lehet nevelni, hanem mondjuk, a hibáival együtt elfogadni. De vannak olyan alapszabályok, amiknek a megsértése, el nem fogadása a másik részről lehetetlenné teszi a kapcsolatot (pl. hűtlenség, házimunkába nem beszállás, stb.) ezek nem hibák, ezek tanult viselkedésformák, és ha ezt nem tartja be az illető, én nem fogok egész életemben mártírt játszani, hogy jajj, megcsalt, jajj nem mosogatott el, hanem kidobom. Vagy lesz másik, vagy nem. De nem fogom feladni magamat és az elveimet csak azért, hogy társadalmilag elfogadott státuszban (férjesasszonyként) legyek boldogtalan.

Jó, fogalmazzunk másképpen, ketten összehoztak egy gyereket. KETTEN vállalták be a felelősséget, majd az egyik fogja magát és kilép, otthagyja a másikat (most ne beszéljünk nemekről, a sógoromat nemrég hagyta ott a felesége a gyerekükkel együtt nagyon ronda módon, tehát most tudnám szidni a női nemet is). Ez a felelősség és mindenféle egyszerű cserbenhagyása.

Természetesen semmilyen indok nem elfogadható a gyerek eszközként való felhasználáshoz, csak nagyon sokan elfelejtik, amikor szidják anyukát, mint a bokrot, hogy lehet, hogy ő is átélhetett egyet-s-mást... És a válások tipikus forgatókönyve az, hogy apuka félrelép, anyuka elválik, és zsarolja a gyerekkel. Viszont a társadalmi "igazságosság" elfogadhatónak tartja a félrelépést a férfi részéről, de elfogadhatatlannak az anya gyerekkel zsarolását.

Szintén azt tartom, hogy a kapcsolatokat nagyjából 50-50 %-ban rontják el a felek, de még inkább hiszek abban, hogy vannak olyan kapcsolatok, amiket el sem lett volna szabad kezdeni, vagy még időben abbahagyni. Csak sokan nem hajlandók belátni, hogy párválasztáskor mekkora marha nagy bakot lőttek. Ismétlem, nekem marha nagy szerencsém volt, hogy még időben ki tudtam lépni, és a pasi meg volt olyan önző, hogy nem hagyta magát belerángatni. Bár még így is tovább tartott a kelleténél (konkrétan a 9. hónapban ki kellett volna szállni, ehelyett 5 évig se veled-se nélküled kapcsolatban voltunk, és kölcsönösen romboltuk egymást) Nagyon sok ember azért nem mer kiszállni, mert csak. Mert ez így ugyan nem tarthatatlan, csak épp közel van a pokolihoz, mert nem meri megmondani időben, hogy már nem szereti, meg fél attól, hogy mi lesz, ha vált, talál-e valaki mást, stb.

Tegyük fel a kérdést, bár én már tudom rá a választ, nem leha akart elválni, hanem az exfeleség, nagyon érdekelne, hogy miért.

Még egy szó az emberi játszmákról: én akartam szakítani, mert tudtam, hogy amikor kint van Szlovéniában, akkor tutira megcsal. Az expasim nem akart szakítani már évek óta, mert hogy jó együtt, de közben szó szerint kínzott lelkileg, próbaidőt kért, majd rájött, hogy neki nagyon jó egyedül is és "barátsággal" akart elválni, meg hogy találkozzunk rendszeresen, amire én nem voltam hajlandó, mert öt év alatt annyit rombolt rajtam lelkileg, hogy nagyon sok idő kellett ahhoz, hogy a rengeteg sértést és lelki bántalmazást elfelejtsem, és az ilyen ember nem barátom.

Szóval amikor családilag szidjuk a volt sógornőmet, bennem mindig ott van egy csendes nyüszítés, hogy vajon az egyébként jófej és imádnivaló sógorom hogyan bánhatott vele, hogy erre adta a fejét, hogy otthagyja a pasiját és a gyerekét. És nagyon szeretném hallani a véleményét az egészről, de soha nem fogom megtudni, mert kitagadta a család.

Kedves Kata,

nem hiszek az Antikrisztusban.

Engem azért nem csesztetnek otthon, mert nem engedem, és mert kompromisszum-kész (hogy kell ezt írni???) vagyok - nem szolgalelkű és/vagy megalkuvó.

A párválasztáskor elkövetett hibákban egyetértünk, de akkor miért hisztériáznak és mártírkodnak a nők, ha befuccsol a dolog? Miért nem látják be, hogy rosszul választottak, és saját döntésük áldozatai?

A válások egy részének valóban az általad említett a forgatókönyve, de a férfiak promiszkuitása - akár tetszik, akár nem - biológiai gyökerű, megspékelve némi pszichológiai nyomással. Mi, emberek, szeretünk az értelmünkkel, kultúránkkal, tudatunkkal büszélkedni, és különbnek tartani magunkat a Föld minden más élőlényénél, pedig bennünket is két alapvető ösztön motivál és tart életben; a szaporodási és utódnevelési ösztön, előbbi a férfiak, utóbbi a nők dolga.

Az életet nem romantikus regényekből és nyálas filmekből kéne megtanulni, ahogy azt sok nőtársam teszi.

Én is láttam egy-két szétment párt.
Leha.
Ne gondold, hogy a -szegény kis válási árva- szemlélettel egészséges lelkű gyereket fogsz felnevelni.
Ha azt gondolod, gyerekellenes vagyok, tévedsz.
A gyerek érdeke, és mindenkié, hogy a szülei elitélését ne 4 évesen kezdje.
Hogy képes legyen felnézni rájuk, és erkölcsi etalonnak tekinteni őket, legalább gyermekkorában - ez fontos. Különben , hogy akarjátok bármilyen nevelésben részesíteni.
Ha arra gondoltál, az a nevelés, hogy tutujgatjátok, hogy ő milyen csodalény, és mindent megérdemel, amire csak a szemét veti, akkor tévedsz.
A nevelés során el kell fogadnia a szülők tanácsait, itéleteit, tiltásait és életfelfogását, ahhoz, hogy legyen egyáltalán valami alap, amiről elrugazskodva később a kamaszkorban a saját - főleg kritikus - itéleteit meghozhassa, és önálló életfelfogását felépíthesse.
Négy évesen még ne kezdjen el itélkezni.
És most is kettőn áll a vásár.
Legyetek mindketten különbek magatoknál.
Például mutassatok példát.
Arra van most szükség.

simonmondaj:
He? Ezt most neggyon-naggyon nem értem? Ki tutjgatja, ki beszél válási árváról? Hol jött ez neked át?
Szülei elítélése? Ez most abból jött, hogy elmondta nekem, hogy mit mond rólam az anyja?

Naja.
Csakis abból gondolok rólatok valamit, amit leírtál.
Olvasod is magad, vagy csak írod?
Ha úgy van, ahogy írod, akkor szerintem ez az ábra.
És már most látható, hogy elég szép gubanc lesz a továbbiakban.
más:
A mamának miért nincs fürdőkádja?

Én nem értem ám a virágynyelvet ...
Ha kérdezek, akkor azért teszem, mert várom a választ. Ha meg kérdőjel van a végén, akkor az kérdés. Úgyhogy a válaszodtól nem lettem okosabb.
Még mindig nem tudom, miből gondolod, hogy a gyerek tutujgatva van? Hol jön át a válási árva szemlélet? Hol írtam, vagy sugalltam, hogy a gyerek ítélkezik pl a szüleiről?

Azért nincs, mert kicsi a fürdőszobája és csak zuhanytálca van

Leha.
Nem akartam virágnyelvet, csak a tutujgatás nekem a blogbejegyzésekből jött le.
Nem tudnám megmondani, melyik szavad utalt erre.
Olyan önmarcangoló tipusnak látlak, aki lelkiek terén túlbonyolítja és túlbiztosítja magát, ráadásul még a mások tetteit is agyonfilózza.
Remek táptalaja leszel a féltestvérféltékenységnek és a mostohameccseknek is.

Nem olvastam még , hogy mi volt köztetek a helyzet, de a jelenlegi alkatod kicsit túlfűtött érzelmi működést és galibateremtési hajlamot sejtet.

Nem aggódsz azon például, hogy mit fog szólni a mostani párod az exed körül járó folytonos aggódó gondolataidhoz?

Vagy te is félsz ettől, és ezért mondod el inkább a blogban.

Láttam hasonló apát, hasonló helyzetben.
A lánya most 15.
Egész életében egy másik városba loholt érte. Hozta-vitte , nyaraltatta.
Most 6 évesek a válóok-barátnő ikrei. Eléggé összegubancolódott a helyzet.
A mostoha nem érzi megbecsülve magát, mert őt nem vették feleségül, még ikrekkel együtt sem, a kislány egész életében ajnározva volt, úgyhogy mindenkit szarnak néz, az exasszony pedig azóta is a család rossz lelkiismerete.

Ja, és mindenki szeret mindenkit.
Még a válásukon is sírtak.
Csakhát a gubanc , az gubancolva lett rendesen.

Aham, így értem, mire gondolsz.
Nyilván van bennem valami olyan, hogy szeretném a gyerekben kárpótolni a hiányomat, de talán nem viszem túlzásba. A párom megértő, és nem hülye, ahogy szerintem én sem. Bízunk benne, hogy józan ésszel az érzelmeink által sugallt marhaságokat majd átlépjük.

A mostoha nincs feleségül véve ... egyszer majd lesz, de állítása szerint ez neki nem fontos.
A srác nincs ajnározva. Kevesebbet szabat neki nálunk, mint az anyjánál, cserébe többet játszunk vele, olvasunk neki.
Az exasszony meg mindig fájó pont lesz, mert össze kell majd hangolnunk, hogy mégis mi legyen pl az édességgel? Mert az anyjánál annyit eszik, amiennyit talál, nálunk ez jóval inkább be van határolva. A párom meg szíve szerint az elkövetkező 4-6 évben száműzné a gumicukortól a túrórudiig az összes édességet a bolygóról. Nyilván a két gyerek nem eshet más elbírálás alá. Nesze neked kihívás!

Ezen a cukor-dolgon nem kell aggódni. Legyen itt ez a szokás.
A gyerekek nagyon rá tudnak állni minden háznál más szokásra.
A nagymamák reguláit is remekül elhagyják, ahogy eljönnek a nagymamától.
Én példul még a tájszólást is fölvettem két nap alatt, mikor a nagyihoz mentem. Mikor eljöttem tőle, egy nap alatt elhagytam.
Azért nem érdemes egymás életét kielemezni és megítélni, mert a gyerekek mindenkit elfogadnak, aki tanítja őket valamire.
Sőt.
A határozott szabályokat megnyugtatóbb megtanítani, mint hagyni, hogy a gyerek tapogassa a tűrőképesség határait és az érzékeny pontokat.
Úgy értem, mindenkinek javára válik, ha egyszerűsödik az élet.

Igen, ezt én is tapasztalom.
Nem rázza meg, ha szűkebb a mozgástér, csak az jól látható és következetes legyen : )

Na ezért mondtam, hogy ha nem nyitsz teret ennek a - csúnyákat mondott az anyu- dumáknak, akkor kiküszöbölsz egy állandó konfliktusforrást.
Az anyu lehet mérges és te is lehetsz mérges.
Aztán mindenki abbahagyja, és nem árulkodik, mert már nem mérges senki.
Megnyugodtunk és örülünk, hogy már nem mérgelődünk.
-Valahogy így gondolom.

Hmmm ...
Abban az értelemben nem engedek teret neki, hogy nem reagálok. Sem úgy, hogy én rosszat mondanék, sem nem sajnálkozom, elengedem a fülem mellett.
De sosem fogom azt mondani, hogy valamit ne mondjon, valamiről ne beszéljen.

Teljesen okés.
Sőt. Olyat is csinálnak, hogy egyenesen megkérdezik, hogy miért a harag köztetek.
Az lesz ám a fogós kérdés.
Jó lesz, ha meg tudsz válaszolni.
Gyerekésszel az érzelmek mindig világosabbak, mint a szavak.
A végén vagy el tudod mondani úgy, hogy értsen is valamit és megnyugodjon, vagy sumáknak fog tartani és gyanakodni fog valami átverésre.
Úgyhogy az az egyszerűbb, ha csillapodsz.

Darwi Odrade 2007.11.27. 10:15:05

Szerintem azért ne adjunk felmentést a férfiak hűtlenségére, csak azért, mert \"biológiai eredetű\"...

Én ezzel eléggé vitába szállnék, mert akkor ugyanezzel a biológiai szöveggel lehetne azt is legitimizálni, hogy a nők hozzámennek egy \"papucshoz\", de teherbe egy másiktól, egy olyantól esnek, aki \"igazi macsó\", mert hogy annak jobb a génállománya. Maradjunk már meg embernek, és ne csináltassuk fel magunkat mástól, a férfiak meg ne lépjenek félre, mert nem illik.

Azzal egyetértek, hogy nem romantikus regényekből és nyálas filmekből kell az életet tanulni, sok csúnya tapasztalat után jöttem én is rá erre.

Miért van az a benyomásom rólad, hogy nő létedre gyűlölöd a nőket? Azért, mert a foglalkozásod miatt legfőképpen azt látod, hogy milyen bűnöket követnek el a nők az exférjük és a közös gyerekek ellen? Hidd el nekem, nem minden nő ilyen. Pl. te sem, és én sem. Látod, nekem volt annyi eszem, hogy ne csináltassam fel magam, marha nagy kupit csinálva az életemből, meg még egy pár máséból. És még tudnék mutatni egy pár hasonló nőt.

Bár, mondjuk, az én fejemet is 5 évig kellett ütnie a barátnőimnek, mire végre eljutott a tudatomig, hogy ez nekem nem jó. Most én ütöm a barátnőm fejét, hogy rúgja ki a pasiját, még mielőtt véletlenül teherbe esne...

Szia Kata,

Szexuális viselkedésünk biológiai eredete tény, akár elhiszed, akár nem. Persze ez nem legitimizálhat semmit, hisz az egy erkölcsi/jogi kategória, de nem ártana, ha nőtársaim birtokában lennének ennek az információnak.

By the way, a macsós-papucsos példád pont ezt igazolja, hisz a nők valóban a legerősebb hímtől szeretnének gyereket, de elvenni csak a papucs hajlandó őket. (Nemrég olvastam valahol, hogy a házasságban született gyermekek 10-15%-a nem az apától fogant, és erről az apa nem tud.)


Komolyan gondolod, hogy utálom a nőket? Csupán arról van szó, hogy e blognak nem a példképeimnek számító nő a témája. Nem a munkahelyemen szereztem a rossz tapasztalataimat, hanem bulikban, vagy pl. a fodrásznál, na attól pl. teljesen kikészülök, másfél órán keresztül az a egértelmesebb mondat, hogy \\\"holnap szerda lesz\\\". Vagy azoktól a nőktől, akik szándékosan teherbe esnek - a másik fél beleegyezése nélkül -, szégyenlem magam.

És végül egy személyeskedő megjegyzés: Egy NŐ ne mondjon olyat, hogy \\\"hogy ne csináltassam fel magam,\\\". A \\\"felcsináltatni\\\" szó degradáló a gyermekekre nézve, a mondatból pedig süt az önzés (Te, és a tested számít, nem a gyerek).

Üdv.

Kedves Darwi,

szexualitásunk biológiai eredete valóban tény. Szexuális viselkedésünk viszont tanult és választott, akár elhiszed, akár nem. Ergo ez nem legitimizálja a félrekúrást. By the way, úgy látom, a macsós-papucsos részben nem vetted észre a szarkazmust, felvilágosítalak, hogy ott volt, mivel ezt a "tudományos magyarázatot" mindkét oldalról hatalmas baromságnak tartom, ami egyszerűen csak a félrekúrás legitimizálására talált ki mindkét oldal.

Igen, úgy látom, hogy utálod a nőket. Tekintve, hogy engem támadsz, aki épp hogy a blog női típusának ellentéte vagyok, azt hiszem, az általam leírtakból már erre rájöhettél volna, ha egyáltalán elolvastad volna, amit írtam, de úgy látom, nem tetted.

Bulikban, fodrásznál szerzed a nőgyűlölő, egyoldalú tapasztalataidat? Én meg sajnos az ismerősi, családi körömből, aminek marhára nem örülök. Ja, lehet, hogy nem ártana fodrászt váltanod, és olyan bulikba menned, ahol esetleg értelmes nővel is találkozhatsz, nem csak agyatlan picsákkal, akik szándékosan, a másik fél beleegyezése nélkül teherbe esnek. Én pl. nem állok szóba ilyen ribancokkal. Abban egyetértünk, hogy szégyenletes a viselkedésük.

Személyeskedő megjegyzés: azt mondok, amit ÉN jónak látok, nem pedig azt és abban a stílusban, amit a társadalom elvár, azt hiszem, ez talán nem halálos bűn egy relatív felszabadult országban. Degradáló a gyermekekre nézve? Hol élsz te? Degradáló a társadalomra nézve, inkább. Süt belőle az önzés? Én inkább úgy fogalmaznék, hogy süt belőle a józan ész, és az önzetlenség, egyrészt józan ész, hogy nem basztam el egy rakás ember életét, és az önzetlenség, hogy nem hoztam életre egy olyan gyereket, akinek lehet, hogy fél év múlva nem lenne apja.

Mellesleg, ha ennyire a gyerekekre vagy ráizgulva, az a véleményem a gyerekszülésről, hogy minimum vizsgához kéne kötni mindkét szülő jelöltet, mert az utolsó gyökér állat fasznak és picsának is lehet gyereke, akik tönkreteszik a gyerek életét, mielőtt megszületett volna. Én tartom magam olyan felelős embernek, hogy megvárom azt a férfit, akinek igazán, és valóban szeretnék gyereket szülni, és igyekszem minimalizálni annak az esélyét, hogy a gyerek születése után elhagyjon, mert tekintem a gyerekszülést akkora felelősségnek, hogy csak akkor hozom a világra, ha tisztában vagyok vele, hogy mindent, amit én szeretnék megadni neki, azt meg tudom adni, és ha úgy hozza a sors, akkor ezt egyedül is meg tudom tenni. Gyereket nem 18 évre szül az ember, hanem egy egész életre, és ezzel sokan nincsenek tisztában.

Hát nem tudom, belőled milyen anya lesz, ezzel a hozzáállással... Ha már mindenképpen személyeskedni akarunk, valószínűleg belőled lesz majd a mártír, aki mindent megad a gyerekének, elcsorog az önzetlenségtől, aztán amikor a kölykök kirepültek a fészekből, rájön, hogy a férje már rég két húszassal kefél, biológiai indíttatásból, neki meg üres és értelmetlen az élete, mert minden energiáját a gyerekekre költötte.

Ne is válaszolj, nem jövök többet erre a blogra, értelmetlen a beszélgetés, mert soha nem fogjuk egymás álláspontját megközelíteni.

Ennek itt, most legyen vége!

Leha,a szívemből beszélsz.

Kata, nem is vagy méltó a válaszra.

Na, Kata jól megbüntette a népet. Nem jön többet ide és nem szól hozzá szép métereseket. :-) Én kívánom neki, hogy maradjanak meg az illúziói, miszerint egy kapcsolatot, amely a racionalitáson túl erősen emocionális téma is, fel lehet úgy építeni, hogy a pasi tuti ne hagyja el / csalja meg a nőt (avagy fordítva) és a nőnek se legyen pár év múlva menekülési kényszere, mert menet közben derül ki, hogy "anyám, én nem ilyen lovat akartam". (Baromira nem számít hány évet húz le az ember a másik mellett, egyáltalán nem időgaranciális a másik megismerése, bár 10-15 év alatt talán sikerülhet, ámde ennyit elég nehéz várni, a netán 30 évesen talál egymásra a páros.)

Kétségtelen, hogy vannak esetek, ahol rövid idő alatt kiderül, hogy működésképtelen két ember együtt, de az életben a kapcsolatok nagy része meglehetősen soktényezős, nem fekete-fehér téma.
Úgy gondolom jó, ha egy nő - ha megoldható - akkor vállaljon gyereket, ha végszükség esetén egyedül is fel tudja nevelni, mert ez benne van a pakliban és nem feltétlenül a férfiak hűtlensége miatt. Apu nem csak csalfa lehet, de lebetegedhet, meghalhat, bármi történhet vele.
Két ember nem csak akkor dönthet válás mellett, ha valamelyikük egy mocskos, szemét állat volt a kapcsolatban, hanem ha egyszerűen csak nem illettek össze. Más kérdés, hogy kevés ember képes arra egy ilyen helyzetben, hogy ne keressen bűnbakot, csak hogy önmagát felmenthesse. Így vagy úgy, de mindig kettőn áll a vásár és egy elromlott párkapcsolatban mindkét félnek nyilvánvalóan a saját vélt vagy valós sérelmei fájnak legjobban. Jó esetben válás után idővel ez lecseng, de a közös gyerek mindig nehezíti a helyzetet. Kár, hogy kevés jó esetetet látni. Ezt pedig mindig is a gyerek fogja megszívni. Bár a józanabb szülő azért valamennyire talán tudja tompítani annak a hatását, aki gerjeszti a feszültséget.

Megjegyzem: úgy nehéz abban bízni, hogy a másik álláspontja közeledni fog felénk, ha véleménycsere helyett minősítgetjük őt ismeretlenül. Ritka ronda és nem is túl megalapozott dolog bárkiről is - pár hozzászólás után - azt feltételezni, hogy nem lesz jó anya (avagy, hogy az lesz). Más kérdés, hogy a megszólítottnak valószínűleg van annyi esze, hogy ne vegye magára. :-)

Kedves leha!

A Szívtárs párkapcsolati magazin -- www.szivtars.hu portál -- olvasószerkesztőjeként keresem. Szeretnénk blogjának szerkesztett változatát bemutatni Netnapló pályázatunk anyagai között, ami annál is inkább fontos lenne, mert mindeddig csak elvált nőktől érkeztek naplók. Elvált férfiak naplóit nem közölhettük, egész egyszerűen azért, mert nem küldtek. Nemcsak kollekciónkat színesítené az Ön írása, de a nagyközönség végre elsőkézből, egy érintettől ismerhetné meg a másik oldal problémáit, érzéseit, és talán hasonló sorsú férfitársai is örömmel vennék, hogy publicitást kap ez a sokuk életét megnehezítő és megkeserítő téma.

Kérem, hogy a szivtars@szivtars.hu e-mail címen értesítsen, amennyiben beleegyezését adja a közléshez.

Minden jót kívánva üdvözlöm: Kovács Julianna

Kedves Kovács Julianna.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet, de a válaszom nem.