Na, mondanám, olyat mesélek, hogy beszartok, de ez a szófordulat nálam most kissé erős.
Történt, hogy a gyermek nálunk töltött két hétköznapot is (persze oviban azért volt) és minden ehhez kapcsolódó dolgot (fürdés, vacsi, alvás, reggeli) értelemszerűen nálunk intézett. Ez sem nem ért minket felkészületlenül, merthogy volt már rá precedens, sem a gyerekenek nem volt megrázó, mert mint azt maga is elmondta: szeret nálunk lenni.
Hanem! Van ugye a fürdés, ami minálunk azért jó, mert otthon az anyjánál nincs szép nagy fürdőkád. Ezért is szoktam hagyni, hogy ha nálunk fürdik, nyugodtan pancsoljon, mert úgysem élvezheti minden nap. Ilyenkor általában 20 percet minimum vizeskedik és amikor már olyan ráncos a talpa, mint 110 éves vénbanyák arca, akkor is úgy kell rimánkodni neki, hogy ugyan szakadjon már el a fürdőszobától. Nem úgy az ominózus szerda estén! Éppen a konyhában voltam elfoglalva kb 2 percre (tea készítés), amikor szólt, hogy "Apa, mostmár kiszállnék". Mondtam, hogy Ok, azt a 2 percet még kibírod, amíg a konyhában végzek (amúgyis ilyenkor szokott még jönni a szappanozás, fütyimosás*, ilyesmi). Hát nem bírta ki. Fél percen belül újra szólt: "Apa, bekakiltam!". Mondom: "Ugye viccelsz?" "Nem viccelek, tényleg". Persze rögtön elhajítottam a citromlét, futottam. Akkor csobbant bele egy alkar-vastag kolbász a teli fürdőkádba. Kész voltam. Gyereket kikaptam, budira ültettem, hátha jön még valami, a kádat meg elkezdtem leengedni, hogy a kulát kikaphassam, gyereket lemoshassam. Igenám, de a srácnak a szarszagtól, amióta él, hányingere van. Öklendezett a budin, én meg próbáltam siettetni, a víz lefolyását. Nem ment. Mire a kád kiürült, a gyerek kihányta a vacsorát. Mindegy. Víz lefolyt, kula szatyorba, szatyor kukába, gyerek kádba, lezuhanyozva, kipucolva. A végén még ő viccelődött: "Apa, ez nagyon szar ügy volt". Az kisfiam. Kaland az élet.

* A fütyi majd megér egyszer egy külön postot