eLVáLT aPuKa

Úgy szép az élet, ha zajlik ... ha meg nem szép, akkor nyugodt.
Kezdjük messzebbről!
Volt egy olyan hét, amit az anyjával töltött a fiú. Megköhögősödött s ezért nem ment oviba. Pénteken meg én mentem érte az anyjához, mert neki volt egész szombaton elfoglaltsága. A villamoson gyúrt magának fika-gombócot. Ez még nem is lett volna olyan borzasztóan nagy baj, de amikor megkérdeztem, hogy mi van a kezében, azt mondta, hogy semmi. Éppen megérkeztünk a megállóba, amikor megint neki szegeztem a kérdést: mi van a kezedben? Megint ugyanaz a válasz. Mondtam, hogy akkor mutassa; erre olyan hisztit levágott, hogy beigértem neki az esti palacsinta - az ő kedvéért készült - elmaradását, valamint a hazaérkezés utáni (kb 4 óra délután) azonnali fürdés-lefekvés kombót, legózás, mesenézés és egyéb kellemes dolgok lehetősége nélkül. Kötötte az ebet a karóhoz ... hát akkor én is! Jó tíz perc múlva már mutatta, hogy üres a keze, de ezt egyrészt annak tudtam be, hogy ez alatt a tíz perc alatt egy kettévágott földigiliszta is megérezte volna, hogy annyira, de annyira, de annyira kibaszottul pipa vagyok ... másrészt szarom le, hogy tíz perc múlva mi van ...
Volt már rá példa, hogy felvette a földről egy eldobható borotva letört fejét és ott bizony jó volt, hogy mikor megláttam mi az, rászóltam és habozás nélkül eldobta. Itt ugyan tudtam, hogy semmi veszélyes nincs nála, de ő azt hitte, nem tudom, mi van a kezében. Nálam nem megengedhető, hogy az öt éves gyerekem ne azt csinálja, amit mondok - nyilván egy bizonyos határig lehet ellenkezni, vitatkozni, akár még rosszalkodni is, de adott esetben már elhangzottak azok a kulcsszavak, amik után tudhatja, hogy véresen komoly vagyok. Ezen kívül legalább annyira súlyos dolog az őszinteség. Eddig tudtam tartani magam ahhoz, hogy amit mondok, azt betartom. Akkor is, ha jót igérek, akkor is, ha rosszat. Nem szoktam mismásolni, terelni, vagy kamu igéretekkel lerázni, hogy így kegalább békén hagy. Ja, és eddig sem tudott és valószínűleg eztán sem fog tudni akkorát hibázni, hogy nagyobb büntetést kapjon érte, mint egy hazugságért.
Na, hol is tartottam? Ja, szóval bevérzett a szemem a hazugságtól. Hazaértünk, megcsináltam a fürdővizét, megfürdött, kapott egy szendvicset, mert éheztetés azért nem játszik, és mehetett heverni. Kibbbaszottul elrontotta az én hangulatomat is ... asszem, vacsorázni sem volt kedvem. A párom próbált közvetíteni. Ebből a közvetítésből derült ki, hogy azt sem érti, mi a baj!!! Anyánál ez a viselkedés nem probléma. Hát erre most én mit?
Megbeszéltük, hogy mi volt a gond. Elmondtam, hogy tudok a takonygombócról, de nem az a baj. A baj a hazugság. És még ami feltűnt: már helyre volt rakva, hogy ki hibázott és mit, be is látta a dolgot, de nincs mintája arra, hogy ilyenkor bocsánatkérés és hasonlók, meg az őszinte megbánás ...
Na arra tegnap került sor.
Elő-gyereknapot tartottunk, mert vasárnap nem lesz nálunk. Játszóházas randalírozós, palacsintahabzsolós után jött a délutáni alvás, aztán meg ajándékba legó. Később, már nem tudom, hogyan, előkerült, hogy én nem vettem neki lent a bazárban fekete trabantot és majd ő elhozza a zsebpénzét és vesz és mé' nem hagyom hazahordani a játékokat.

Van a ház előtt egy bádogbódé, amilyet gyerekkoromban strandokon lehetett látni. Hamisítatlan bazár. Mindenféle vacak kínai szarokat árul, de tök látványos egy ekkora gyerek számára. Mindig nyaggatott, hogy vegyek neki valamit én meg nem. Egyrészt, mert gagyi szarok, másrészt mert nem veszek párezer forintos szarokat kedd (vagy szerda/csütörtök/péntek/stb) alkalmából. Névnapja alkalmából megkapta, hogy választhatott valamit. Választott egy kínai quadot, ami berregett és világított, ha megnyomták. (Na, speciel a hangot kiadó játékokat hazaviheti : )) Ezt a vacakot az anyja rövid úton szanálta. Hogy honnan tudom? Elmondom: a srác sokszor mesél ezt-azt; de mindig máshogy. Néha ugyanannak a történetnek ezt, néha azt a mozzanatát tartja kiemelendőnek; néha szeret egy játékot, néha utálja; de ha valamit többször is ugyanúgí mesél el, akkor az anyja van mögötte. Két ilyen esetre emlékszem: az ovis úszás, ami egyszer csak elmúlt. Az ovónők sajnálták, hogy nem jár, mert "úgy élvezte", de a gyerek mindig és mindenkinek azt mondta, hogy unja. Aztán persze pár hete már nekem is mondta, hogy beszéljek anyával, hogy szeretne uszodába járni. Fasza. A másik, ez a kismotor. Ez "gagyi volt és összetört és két nap alatt kuka lett" szinte állandó szórend.
 Nem mondom, hogy nem értem meg az ellenszenvet a hangot kiadó játékokkal szemben, de én ezt eddig tudtam szabályozni: vagy letiltottam a játékról fél napra, vagy csak az udvaron használhatja, vagy vigye magával.

Szóval sikerült a gyereknapi lazulós hangulatot elkúrni. És hogy feltegyük a koronát az i-betű pontjának a tetejére, még az anyja is felhívott és beszélni is akart a fiával. Megbeszélték, hogy a születésnapi zsúr a mekkdonácban lesz, a beszélgetés végén meg a gyerek elsutyorogta az anyjának, hogy én ne menjek érte többet, mert nem akarok neki fekete trabantot venni. Nőm itt ledobta a láncot. Volt egy kis kirohanása a telhetetlenségről, a sértő és bántó viselkedésről, meg arról, hogy amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten. Megint mindenki jól szarul érezte magát. Párom kivonult a konyhába bőgni, én mentem utána, mert bazira mérges és dühös voltam. Mikor két perc múlva visszajöttem, a gyerek ült a kanapén, szipogott és azt mondta, hogy most rögtön haza szeretne menni. Ahhoz még korán volt (az anyja kb éppen akkoriban végezhetett a munkahelyén). Később, mi az asszonnyal csináltunk ezt-azt, a srác meg jött, hogy segít, meg kérdez, meg minden. Érezni lehetett, hogy próbálja a régi - általában megszokott - hangulatot helyreállítani. Mondtuk neki, hogy ez azért nem megy ilyen egyszerűen. Aztán volt egy pár perces apa-fia beszélgetés. Mondtam, hogy hülyeséget mondani mindenki tud, meg hibázni még én is szoktam, de ami fontos, hogy ha rájössz a hibádra, akkor egyrészt kérj bocsánatot, másrészt ne kövesd el újra!
Kicsit enyhült a hangulat estig, de nem tudom, mi lesz, hosszú távon.